„Történelmi esemény” – mondta Anna Mahrer, a keresetet benyújtó Nyugdíjasok Klímaklubjának képviselője az AFP hírügynökségnek, rámutatva: ez az első precedens arra, hogy a strasbourgi székhelyű bíróságnak az éghajlatváltozás emberi jogokra gyakorolt hatásáról kell döntenie.

Hirdetés

A strasbourgi meghallgatások szerdán kezdődnek – emlékeztetett a BBC brit közszolgálati rádió.

Svájcban a világátlagnál gyorsabban nő a hőmérséklet, és egyre gyakoribbak a hőhullámok.

A többségében nyugdíjasokból álló csoport azt állítja, hogy az éghajlatváltozás veszélyezteti emberi jogaikat, egészségüket, sőt az életüket is. Az átlagosan 73 éves nyugdíjasok keresetük alátámasztására orvosi leleteiket is az ügyirathoz csatolták.

Korábban írtuk

A csoport fő célkitűzése, hogy a – 46 tagországból álló Európa Tanácshoz kötődő – bíróság kötelezze Bernt az üvegházhatású gázok kibocsátásának fokozottabb csökkentésére.

Az Európai Éghajlat- és Egészségügyi Megfigyelő Intézet (ECHO) szerint az átlaghőmérséklet előrejelzett emelkedése súlyos kockázatot jelent az egészségre, főként az időseknél. Az elmúlt 20 évben 30 százalékkal nőtt a 65 évnél idősebbek esetében a hőséggel indokolható elhalálozások száma Európában – áll az ECHO jelentésében. Az éghajlatváltozás aránytalanul nagy mértékben érinti az időseket a szív- és érrendszeri, valamint a légzőszervi kockázatok miatt – tette hozzá Mahrer.

A svájci kormány nem fűzött megjegyzést az ügyhöz, azt azonban egyértelművé tette, hogy álláspontja szerint az éghajlatváltozás problémája nemcsak az idősebb nőket érinti.