A jobboldali párt azt állítja: bejelentéseket kaptak arról, hogy a választók olyan településekre kaptak szavazólapokat, ahol nem laknak, és az ügyben vizsgálatot kezdeményeztek.

Hirdetés

„Fontos, hogy szimpatizánsaink és leendő szavazóink megkapják a szavazólapokat, mert a korábbi választásokon előfordult, hogy a mi szavazólapjaink nem voltak elérhetők a szavazóhelyiségben” – állítják sajtóközleményükben.

A legutóbbi, 2018-as svéd választásokon az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelői megdöbbenésüket fejezték ki a svéd választási rendszerrel kapcsolatban, az egyik megfigyelő pedig odáig ment, hogy „antidemokratikusnak” nevezte azt.

„A sok választási megfigyelés során, amelyben részt vettem, nem láttam semmit, ami akár megközelítené a svéd választási rendszer antidemokratikus voltát” – mondta Michael Aastrup Jensen dán megfigyelő.

(forrás)

Korábban írtuk