Andersson az első női kormányfő a skandináv királyságban.

Hirdetés

Az 54 éves közgazdász, aki korábban elődje, Stefan Löfven pénzügyminisztere volt, kedd este szerezte meg a tisztséghez szükséges támogatást, köszönhetően a kisnyugdíjak emeléséről a baloldali párttal, az utolsó pillanatban kötött megállapodásnak.

Az új vezető ugyanakkor elveszítette egy kulcsfontosságú centrista párt támogatását a költségvetéséhez.

Ezért valószínűleg a jobboldali ellenzék által a szélsőjobboldali Svéd Demokraták párt példátlan támogatásával készített költségvetéssel kell majd az új miniszterelnöknek kormányoznia.

Korábban írtuk

„Hiszem, hogy ennek ellenére tudom kormányozni az országot” – mondta egy sajtótájékoztatón, és megismételte jelszavát: „Hiszem, hogy Svédország képes jobbra”.

A hét évnyi, hatalomban töltött idő és a nyár eleji politikai válság miatt „kimerült” Stefan Löfven kormányfő augusztusban bejelentette, hogy novemberben lemond, kevesebb mint egy évvel a 2022 szeptemberi parlamenti választások előtt.

A közvetlen stílusáról ismert egykori úszó Magdalena Andersson, aki a „buldózer” becenevet kapta, november elején állt a Szociáldemokrata Párt élére.

A miniszterelnöki poszt átadása azonban bonyolultnak bizonyult, a támogatásokban megmutatkozó eddigi legkisebb különbséggel.

Magdalena Anderssont a képviselők 117 igen szavazattal, 57 tartózkodással, 174 nem szavazattal és egy hiányzóval választották meg. Svédországban egy kormányt akkor fogadnak el, ha a 349 képviselőből 175, az abszolút többség, nem kezdeményez bizalmatlansági indítványt.

Annak ellenére, hogy Svédország élen jár a nemek közötti egyenlőség érvényesítésében, az összes többi észak-európai országgal ellentétben még soha nem volt női miniszterelnöke.

Egy évszázaddal azután, hogy a nők szavazati jogot kaptak Svédországban, Magdalena Andersson az első miniszterelnöknő. A tisztség 1876-os megalakítása óta harminchárom férfi kormányfője volt az országnak.

A közvélemény-kutatások szerint a korábban az Olof Palme által vezetett párt 25 százalék körüli eredményével még mindig a legnagyobb politikai formáció Svédországban, de népszerűsége történelmi mélypontjaihoz közelít.