Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A PiS magas támogatottságát elsősorban szavahihetőségének köszönheti. Négy évvel ezelőtti ígéreteit nagyrészt beváltotta: például a családtámogatások terén, már minden gyermek után jár a havi mintegy 37 ezer forintos támogatás. Így már nem csak a keresztény nemzeti elkötelezettségű ideológiával azonosuló polgárok állnak a kormánypárt mögé – magyarázta a szakember.

A jelenlegi lengyel kormánypárt jó eséllyel egyedül is megszerezheti az újabb kormányzáshoz szükséges választói felhatalmazást.

A PiS európai parlamenti választáson aratott tavaszi győzelme óta a brüsszeli és a német elit is mérsékelte támadásait, és úgy látszik belenyugodott, hogy újabb négy évig a jelenlegi kormánypárt vezeti Lengyelországot. Mi több, a lengyel ellenzék vezető ereje is „elengedte” ezt a választást és inkább a túlélésre, a 2023-as választásra koncentrál – jegyezte meg Rosonczy-Kovács Mihály.