Hétfőn Magyarország és Lengyelország a nagyköveti szintű uniós tárgyaláson megvétózta az uniós költségvetési csomagot a forrásoknak a tervezett jogállamisághoz kötése miatt.

Az ehhez kötődő csütörtöki parlamenti határozatot a 460 fős szejmben 236 képviselő – a kormányzó Jog és Igazságosság összes jelenlévő tagján kívül az ellenzéki Kukiz´15-Lengyel Parasztpárt frakció 5 tagja – támogatta, 209-en pedig ellenezték.

A dokumentumban felhívták az uniós szerveket és a tagállamokat a költségvetési tárgyalások felújítására, az alapszerződésekkel, valamint az Európai Tanács júliusi záró következtetéseivel összhangban lévő megállapodás elérésére.

Egyúttal aláhúzták: a szejm a jövőben nem fog jóváhagyni semmilyen, az uniós alapszerződésekben rögzített tagállami jogokat aláásó megoldást.

Ez a rész arra vonatkozhat, hogy a nemzeti parlamentben történő ratifikáció szükséges lenne például a koronavírus-járvány gazdasági következményeit enyhíteni hivatott uniós helyreállítási alap esetében, mely eszközeinek felhasználását – a 2021 utáni uniós költségvetéséhez hasonlóan – az Európai Unió a jelenlegi javaslat szerint jogállami feltételekhez kötné.

Hirdetés
Korábban írtuk

A lengyel kormánynak el kell utasítania az összes „homályos, pontatlan, részrehajlóan értelmezető” uniós előírást, amely nyomán az uniós források kifizetését „az Európai Bizottság önkényes döntése” megakadályozhatná – áll a lengyel parlamenti határozatban.

A képviselők „nagy felelőtlenségnek” nevezték a tagállamok közötti megosztás előidézését az uniós költségvetési vita során, és reményüket fejezték ki, hogy „világos, objektív, az alapszerződéseknek megfelelő” előírások megfogalmazása lehetővé teszi majd az európai gazdaság számára szükséges megállapodás elérését.

A határozatban azt is nyomatékosan leszögezték, hogy Lengyelország demokratikus és szuverén jogállam, amelynek jogait a többi tagállammal egyenlő mértékben, az uniós alapszerződéseknek megfelelően kell tiszteletben tartani.

A parlamenti vita során a fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform elnöke, Borys Budka úgy látta: a kormánypárt saját politikai érdekei miatt azt kockáztatja, hogy megfosztják az országot az uniós forrásoktól. „Belülről robbantjátok fel a z EU-t” – fordult Budka a PiS képviselőihez, akik – mint mondta – úgy viselkednek, „mintha Moszkvából kapnának utasításokat”.

Szymon Szynkowski vel Sek külügyminiszter-helyettes egy képviselő kérdésére válaszolva úgy értékelte: a lengyel és a magyar álláspontot az uniós tagállamok közül többen támogatják, mint ahányra a hétfői nagyköveti szavazásból következtetni lehetett.