Fotó: ShutterStock/ToskanaINC
Hirdetés

Tavaly tavasszal, a járvány kitörése után nem sokkal minden szerb állampolgár 100 eurót (közel 36 ezer forint) kapott az országtól a koronavírus-járvány okozta nehézségek orvoslására.

A szerb államfő kedd esti bejelentése szerint májusban és novemberben ismét minden állampolgár kap támogatást, ezúttal 30-30 eurót (összesen 21 500 forint), a nyugdíjasok pedig emellett további 50 euróra számíthatnak (mintegy 18 ezer forint). A támogatás az állampolgárok bankszámlájára dinárban érkezik, Szerbiában a közbeszédben azonban inkább eurós összegeket használják.

„Ez háromszori ajándékot jelent a nyugdíjasoknak, kétszeri ajándékot a többi nagykorú állampolgárnak” – hangsúlyozta Aleksandar Vucic. Hozzátette: „ez szerb pénz a szerb államkasszából a komoly, szerb államtól”.

A főként az idegenforgalmat és a vendéglátást, valamint a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat érintő, vissza nem térítendő támogatásokat, illetve kedvezményes hiteleket tartalmazó intézkedéscsomag összesen 2,5 milliárd eurót (895 milliárd forint) tesz ki, tavaly Belgrád már 5,5 milliárd euróval (1970 milliárd forint) segítette a vállalkozásokat és a lakosságot.

Korábban írtuk

„Borzasztóan szeretnénk tovább erősíteni a magánszektort, szükségünk van erre a növekedésre, azért vesszük fel az oltást is, hogy megvédjük az emberek életét, és növekedni tudjunk” – mutatott rá az államfő.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma szerdára Szerbiában 2080-nal 387 206-ra, Koszovóban 288-cal 58 687-re, Észak-Macedóniában 444-gyel 91 174-re, Montenegróban 565-tel 59 262-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 389-cel 120 534-re növekedett.

A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 19-cel 3924-re, Koszovóban öttel 1471-re, Észak-Macedóniában 21-gyel 2812-re, Montenegróban héttel 777-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 27-tel 4553-ra nőtt.