Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: bekulnis
Hirdetés

A múlt héten a szerb sajtó és a közösségi média is azokkal a felvételekkel volt tele, amelyeken különböző települések papjai láthatók, amint az egymástól két méterre álló és várakozó híveknek ugyanazzal a kanállal kínálják az áldozati kenyeret.

A 71 éves valjevói püspök halálát az egyház is megerősítette, a közlemény szerint Milutin Knezevic a hívek szolgálata közben fertőződött meg.

A szerb ortodox papokat több bírálat is érte a napokban, ugyanis a kormány előírásai ellenére ugyanazzal a kanállal áldoztattak, és minden hívőnek odanyújtották a keresztet, hogy megcsókolhassa.

A bírálatokra az ortodox egyház közleményben reagált, amely szerint „érzéketlen és kifejezetten rosszindulatú, hogy olyanok akarják megfosztani a híveket a számukra legfontosabb szentségektől, akik nem járnak templomba és nem is szoktak áldozni”. Az egyház emellett hazugságnak nevezte, hogy bármelyik egyházi gyakorlat is veszélyeztetné a lakosság egészségét. A közösségi médiában egyes papok egyenesen úgy fogalmaztak, az áldozás szent dolog, így kizárt, hogy általa bárki is megfertőződhet.

Belgrád és Nis mellett Valjevo számít a SARS-CoV-2 vírus egyik szerbiai gócpontjának.