A szlovák államfő kedd este tárgyalt Zuzana Batovával, a szlovák gyógyszerfelügyelet (SÚKL) vezetőjével, és a megbeszélés után azt mondta: az orosz vakcina alkalmazása nem bátorság megnyilvánulása vagy diplomáciai siker. „Ezt inkább úgy lehet felfogni, mint lemondást az egészségügyben elfogadott szabályokról, amelyek szavatolják a biztonság legmagasabb követelményeinek betartását a polgárok számára” – idézte a szlovák média Caputovát.

Hirdetés

Az államfő leszögezte, hogy nem fogja népszerűsíteni olyan vakcinák tömeges alkalmazását, amelyek nem mentek át az európai uniós regisztrációs eljáráson, de tiszteletben fogja tartani azoknak a polgároknak az akaratát, akik a Szputnyik V mellett döntenek.

„Hetek óta azt halljuk, hogy amikor vakcinákról van szó, nem szabad geopolitikai játszmákba bocsátkozni, majd amikor a Szputnyik V vakcina megérkezik Szlovákiába, pazar fogadtatásban van része” – mondta Caputova, burkoltan bírálva Igor Matovic miniszterelnököt, aki sok kritikát kapott amiatt, hogy személyesen fogadta a kassai reptéren az első orosz vakcinaszállítmányt, miközben nyugati oltások esetében ilyet nem tett.

Zuzana Batova azt mondta az államfővel folytatott megbeszélés után, hogy a náluk még nem regisztrált és nem tesztelt Szputnyik V használata számos kockázattal járhat, és a SÚKL még nem kapta meg azokat a anyagokat, amelyek szükségesek az oltás minőségének és biztonságosságának megismeréséhez. Szerinte ez példátlan helyzet a SÚKL történetében.

Korábban írtuk

Szlovákia kétmillió adag koronavírus elleni orosz vakcinát vásárolt. A négypárti szlovák kormánykoalícióban feszültséget gerjesztett az, hogy Matovic gyakorlatilag a koalíciós partnerek tudta nélkül állapodott meg az orosz illetékesekkel a Szputnyik V megvásárlásáról.