A szocialisták választási győzelmét és a radikális jobboldal erősödését jelzi a spanyol társadalomkutató központ (CIS) csütörtökön közzétett közvélemény-kutatása, hasonlóan más, a héten közölt felméréshez.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Ha most lennének a választások, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) a CIS kutatása szerint a szavazatok 29,9 százalékára számíthatna, ami 1 százalékponttal több mint egy hónappal korábban mért eredménye.

Meglepetésre 17,7 százalékos támogatottsággal az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális, középutas párt végezne másodikként, noha támogatottsága 0,2 százalékponttal kevesebb a múlt havinál, amikor még a harmadik volt a pártok sorrendjében.

A január első felében, mintegy háromezer ember megkérdezésével végzett felmérés szerint harmadikként jutna be a spanyol törvényhozásba az Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali pártszövetség. 15,4 százalékos eredménye 0,5 százalékponttal jobb decemberben mért adatainál.

A közvélemény-kutatás a múlt havi második helyről most a negyedikre tette a spanyol konzervatív Néppártot (PP), amelynek támogatottságát 14,9 százalékon mérte a legutóbbi, 19,1 százalék után.

A CIS felmérése szerint a szavazatok 6,5 százalékát kapná a VOX nevű, jelenleg parlamenten kívüli radikális jobboldali erő, amely egy hónapja még 3,7 százalékon állt ugyanennél az intézetnél.

A vizsgálat újból rámutatott arra, hogy továbbra sem rendelkezik egyik párt sem az önálló kormányzáshoz elegendő támogatottsággal.

A baloldali erők összesen a szavazatok 45,3 százalékát, a jobbközép pártok pedig 39,1 százalékát kapnák meg a társadalomkutató központ szerint.

Az ABC című konzervatív napilap a hét elején közölte a tekintélyes GAD3 közvéleménykutató-intézet felmérését, a CIS-hez képest azzal különbséggel, hogy ők a PP támogatottságában nem csökkenést, hanem erősödést mértek.

Adataik szerint a PSOE a szavazatok 26,5 százalékával győzne, ami 2,3 százalékos erősödést mutat a GAD3 decemberi felméréshez képest, és második lenne a PP 23 százalékkal, ami pedig 2,5 százalékkal több mint egy hónapja.

Az Állampolgárok 17,1 százalékos eredménye 3,6 százalékkal gyengébb a decemberinél, míg az Unidos Podemos 11,6 százalékos támogatottsága 2,6 százalékos csökkenést mutat.

A GAD3 kutatásában az 1800 válaszadó 9,8 százaléka mondta azt, hogy a VOX-ra szavazna, 1,1 százalékkal többen mint legutóbb.

Ebben a felmérésben a jobbközép pártok 49,9, a baloldaliak pedig 38,2 százalékos támogatást kapnának a parlamenti választásokon.

A kutatók szerint érdekes tendencia, hogy a PSOE és a PP, a két hagyományos spanyol tömegpárt együtt a szavazatok 49,5 százalékával rendelkezik, ami megállapításuk szerint a kétpártrendszer újbóli erősödésének jeleit mutatja.

Spanyolországban május 26-án az európai parlamenti választások mellett helyhatósági választásokat is rendeznek, továbbá nem kizárható az sem, hogy még az idén előrehozott országos parlamenti választásokat is kiírjanak.

A kisebbségben kormányzó szocialista párt ugyanis nem szerezte meg más pártoktól a szükséges többségi támogatást ahhoz, hogy elfogadtassa idei költségvetési tervezetét, amelyet ebben a hónapban nyújtott be a törvényhozásnak.