Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Kartúmi utcakép
Hirdetés

A beszámolók szerint a készenléti rendőrség és a titkosszolgálat emberei kisteherautókkal rontottak a tiltakozókra, miközben könnygázgránátokkal igyekeztek feloszlatni a mintegy háromezres csoportosulást. A védelmi minisztériumot őrző katonák ugyanakkor a tüntetők védelmére siettek, és többször a levegőbe lőttek. A biztonságiak erre visszavonultak anélkül, hogy tüzet nyitottak volna. A tömeg ez idő alatt szemtanúk szerint azt skandálta, hogy „A hadsereg velünk van” és „Egy nép, egy hadsereg”.

Haszan Iszmáil, az informatikai minisztérium, egyben a kormány szóvivője ellentmondott a beszámolóknak. Azt mondta, hogy a hadsereg parancsnoki épülete előtti területet teljesen megtisztították úgy, hogy közben nem történtek sérülések. A biztonsági apparátus egységes, egyetértésben és határozottan tevékenykedik.

Korábban sem sikerült a biztonsági erőknek feloszlatniuk a tömeget. A tüntetők értésre adták, addig folytatják tiltakozásaikat, amíg a jelenlegi vezető, Omar el-Besír államfő nem távozik a hatalomból.

Szudánban december óta rendszeresek a tüntetések a fővárosban és vidéki városokban. A gazdasági nehézségek, a növekvő infláció és az üzemanyaghiány, illetve a kenyér árának emelkedése miatti tiltakozásokon egyre többen követelik a harmadik évtizede hatalmon lévő Besír távozását. Besír február 22-én szükségállapotot hirdetett egyéves időtartamra.

Egy hivatalos hatósági jelentés szerint 2018. december 19. óta 31 ember halt meg az erőszakos tüntetések idején, de a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet 51 halálos áldozatról tud.