Fotó: MTI/AP/Mohammad Asif Khan
Radikális iszlamista tálib harcosok járõröznek az általuk elfoglalt nyugat-afganisztáni Faráh városban 2021. augusztus 11-én.
Hirdetés

A belügyminisztérium mellett helyi lakosok is azt állították, hogy a tálibok már a főváros határain belül vannak.

Az elnöki hivatal szerint a tálibok nem hatoltak be Kabulba, „nem támadnak, csak szórványos lövöldözés van a főváros peremén”.

Afganisztán nemzetközi partnerei gondoskodnak Kabul biztonságáról – tette hozzá egy meg nem nevezett tisztségviselő a közösségi médiában.

A tálibok dohai tárgyalásokon részt vevő küldöttségének vezetője azt közölte: utasították harcosaikat, hogy Kabulban ne alkalmazzanak erőszakot, tegyék lehetővé a biztonságos távozás lehetőségét mindenkinek, aki ki akar jutni az országból, a nőket pedig arra kérik, hogy menjenek a kijelölt védett övezetek valamelyikébe. „Nem akarunk egyetlen ártatlan afgán civilt sem bántani vagy megölni aközben, hogy átvesszük a hatalmat, de tűzszünetet sem hirdettünk” – mondta egy másik tálib tisztségviselő a Reutersnak.

Később a tálibok kiadtak egy közleményt, miszerint Kabult nem akarják erővel bevenni, egyelőre a város határán maradnak.

Korábban írtuk

A kabuli amerikai nagykövetség alkalmazottai közül kevesebb mint ötven egyelőre a szolgálati helyén marad, de a kabuli repülőtérről látják el feladatukat, nem pedig a nagykövetségi épületből – közölte egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő. Washington arra kérte a többi külföldi ország ottani külképviseletét is, hogy csak nagyon korlátozott számú személyzettel működjenek, és biztonságos helyen.

Egy NATO-tisztségviselő pedig azt közölte, hogy az Európai Unió helyi képviseletének több alkalmazottját egy meg nem nevezett biztonságosabb helyre szállították.

A tálib lázadók immár Afganisztán összes határátkelőjét az ellenőrzésük alatt tartják, így az országot már csak légi úton, a kabuli repülőtérről lehet elhagyni – közölték vasárnap afgán tisztségviselők.

Pakisztán bejelentette, hogy lezárta az Afganisztánnal közös torkhami határátkelőt, miután az is a tálibok ellenőrzése alá került az afgán oldalon.

Afgán törvényhozási képviselők közölték, hogy a tálibok vasárnapra elfoglalták a Kabultól keletre fekvő Maidan Vardak tartomány azonos nevű székhelyét is, amely 90 kilométerre van a fővárostól.

Egy afgán tisztségviselő később a tálibok újabb vidéki nyereségéről számolt be, azt mondta, elfoglalták Hoszt tartomány székhelyét. A tartományi tanács egyik tagja megerősítette ezt.