„Ezt barátaimnak is elmondtam. Ezekkel nem fogunk többé kétoldalú megbeszéléseket folytatni” – jelentette ki a török államfő szerdán Ankarában.

Hirdetés

A görög külügyminisztérium szóvivője Erdogan kijelentéseivel kapcsolatban közölte, hogy Athén nem kíván személyeskedni. Alekszandrosz Papajoannu egyúttal hangsúlyozta, hogy továbbra is üdvözlik a nemzetközi jog alapján folytatott párbeszédet Törökországgal. „Józanul és higgadtan reagálunk… miközben tájékoztatjuk kollégáinkat és szövetségeseinket az incidensekről” – tette hozzá.

Ankara és Athén között az utóbbi időben jelentősen elmérgesedett a helyzet. Görögország nemrég panasszal fordult az ENSZ-hez az ellen, hogy Törökország megkérdőjelezi egyes égei-tengeri szigetei feletti szuverenitását. Törökország és Görögország régóta vitatkozik a tengeri határok mellett egyebek között a migrációról, a kölcsönös légtérsértésekről, valamint az utóbbi években a Földközi-tenger keleti medencéjében felfedezett hatalmas földgázmezők kiaknázásáról.

A kapcsolatok újabb mélypontot értek el azzal, hogy Erdogan május végén felháborodással reagált arra, hogy a görög kormányfő óva intette washingtoni látogatásán az amerikai vezetést a Földközi-tenger keleti medencéje mentén fekvő országokba történő fegyvereladásoktól. „Nem létezik számomra többé. Nem kívánok vele többé találkozni” – hangoztatta akkor Erdogan Kiriákosz Micotákisz görög kormányfőre utalva.

Korábban írtuk