Hirdetés

„Felháborítónak és botrányosnak találom, hogy Tadeusz Kosciuszko washingtoni emlékműve rongálás célpontja lett” – írta Piotr Wilczek a Twitteren. Felidézve, hogy Kosciuszko a XVIII. század második felében Lengyelország és az Egyesült Államok szabadságáért harcolt, és a nagykövet arra kérte az amerikai hatóságokat, hogy az emlékművet minél hamarabb hozzák rendbe az eredeti állapotba.

A lengyel közszolgálati rádió amerikai tudósítója, Marek Walkuski hétfőre virradóan azt kérdezte a Kosciuszko-emlékműnél összegyűlt emberektől, miért lett az emlékmű a rongálások célja. A videofelvételen szereplő afroamerikai férfiak nem tudtak konkrét okot megmondani, nem is tudták, kit örökít meg a szobor.

Egyikük úgy látta: az emberek „haragjukat, frusztrációjukat akarták kifejezni”. A másik megszólaló szerint a lengyeleknek nem kell megsértődniük a történtek miatt, hiszen „az emberek haragjukban mindenhol rongáltak”.

Korábban írtuk

Az Antoni Popiel lengyel szobrász műhelyében készült, a Történelmi Emlékhelyek Nemzeti Listáján (National Register of Historic Places) szerepelő Kosciuszko-emlékművet 1910-ben avatta fel William Taft akkori amerikai elnök a Fehér Ház előtti Lafayette téren.