Fotó: ShutterStock/lev radin
Hirdetés

A Jan Lipavsky cseh külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokat követő sajtókonferencián az ukrajnai háborúra utaló egyik újságírói kérdés a visegrádi csoporton (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – V4) belüli lengyel-magyar együttműködésről szólt.

Rau aláhúzta: a V4 „a négy szomszédos ország műve” és mint ilyen több mint 30 éve működik. „Történetében jobb és nehezebb pillanatok fordultak elő” – tette hozzá. Felidézte az országcsoport sikereit, köztük azt, hogy az európai politikában „sokszor többet értek el együtt, mint amit külön-külön sikerült volna”.

„Soha nem állítottuk, hogy minden ügyben azonos az álláspontunk” – folytatta Rau. „Így nyilvánvaló dolog, hogy a geopolitikai témákban jelenleg a Magyarországétól alapvetően eltérő állásponton vagyunk” – tette hozzá.

„Ezt figyelembe véve azokban a kérdésekben fogunk együttműködni, amelyekben konszenzus érhető el, hiszen ez a V4-ek jó hagyománya” – fogalmazott Rau.

Korábban írtuk

A Lipavskyval folytatott tárgyalásokon egyetértettek abban, hogy „továbbra is segíteni kell Ukrajnát a függetlensége, szuverenitása megőrzésében, területi egysége visszaállításában” – számolt be Rau.

Lipavsky közölte: Csehország Lengyelországgal azonos állásponton van az ukrajnai orosz inváziót illetően. „Támogatjuk Ukrajna maximális megsegítésének, Oroszországgal szembeni maximális nyomásgyakorlásnak politikáját” – jelentette ki a cseh külügyminiszter.

Bejelentette: az Európai Unió Tanácsában az év második felében betöltendő cseh soros elnökség keretében Prága több, Ukrajna, valamint Moldova és Georgia támogatását célzó lépést kezdeményezne, a tervek között szerepel a csütörtökön Varsóban megtartott nemzetközi adományozó konferenciához hasonló rendezvény is.