Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az újraválasztáshoz vezető szűk ösvényen Trump az úgynevezett „billegő államokba” látogat, amelyek döntő szerepet játszhatnak abban, hogy újabb négy évig maradhat-e a Fehér Házban.

Biden országos előnye a republikánus elnök előtt viszonylag stabil maradt az utóbbi hónapokban a koronavírus-járvány okozta közegészségügyi válság miatt. A legutóbbi – október 27-29-i – Reuters/Ipsos felmérés szerint Biden 51 százalékkal vezet, míg Trump 43 százalékra áll.

Trump azonban továbbra is közel áll Bidenhez elegendő ütköző államban ahhoz, hogy megnyerje a második mandátumához szükséges 270 elektori szavazatot. A Reuters/Ipsos felmérései szerint továbbra is éles a verseny Floridában, Észak-Karolinában és Arizonában.

Biden, akit Trumpnak a világjárványra adott válaszát helyezte választási kampánya középpontjába, vasárnap Pennsylvaniában kampányol, ahol a választás sorsa eldőlhet.

Korábban írtuk

Vasárnap és hétfőn Trump 10 kampánygyűlést tart – naponta ötöt. Vasárnap Michiganben, Iowában, Észak-Karolinában és Floridában találkozik a választókkal. Hétfőn pedig a tervek szerint Észak-Karolinában, Pensylvaniában és Wisconsinban, illetve kétszer Michiganban tart kampányrendezvényt.

A kétnapos kampánykörút hétfő este ér véget a michigani Grand Rapidsban, ahol Trump 2016-ban is befejezte a kampányát. Négy éve sikerült elhódítania az évtizedek óta a demokratákra szavazó Michigant, Pennsylvaniát és Winsconsint.

Trump esélyeit mérsékli a koronavírus-járvány, mert a többség elhibázottnak ítéli a járvány kormányzati kezelését. Az Egyesült Államokból 9 millió fertőzöttet jelentettek, és közel 230 ezer ember halt bele a Covid-19 betegségbe vagy szövődményeibe.