A háborús bűncselekmények nem évülnek el, ez volt az egyik alapelve a második világháború után lefolytatott nürnbergi pereknek is – mondta a főügyész a BBC Radio 4-nek nyilatkozva. Putyinnal és Marija Lvova-Belovával, az orosz elnöki hivatal gyermekjogi biztosával szemben életük végéig érvényben marad az elfogatóparancs – tette hozzá.

Hirdetés

A hágai székhelyű ICC pénteken jelentette be, hogy háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki az orosz elnök, illetve a moszkvai elnöki hivatal gyermekjogi biztosa ellen, mert megalapozott a gyanú velük szemben, hogy személyesen felelősek ukrán gyermekek jogellenes deportálásáért és átszállításáért Oroszországba. Bár az elfogatóparancs kiadása elsősorban szimbolikus jelentőségű, és valószerűtlen, hogy ténylegesen bírósági eljárás indulhatna Hágában Putyin ellen, számos ország üdvözölte a lépést. Oroszország egyértelműen ellenséges intézkedésnek és elfogadhatatlannak értékelte az elfogatóparancsot. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy Oroszország „higgadtan” fog reagálni, és teszi tovább a dolgát.

Az ICC, amelyet az 1998-as Római Statútum alapján hoztak létre, nem része az ENSZ-nek, és csupán a dokumentumot ratifikáló országoknak tartozik elszámolással. A statútumhoz nem csatlakozott Oroszország, amely aláírta ugyan, de nem ratifikálta, sem az Egyesült Államok, amely visszavonta aláírását, és Kína sem, amely egyáltalán nem írta alá a dokumentumot.

A pekingi külügyminisztérium egyik szóvivője az elfogatóparanccsal kapcsolatban azt mondta, hogy a hágai testületnek körültekintően kell eljárnia, és tiszteletben kell tartania az állami vezetők nemzetközi jogi mentességét. A szóvivő azt is hangoztatta, hogy az ICC-nek el kell kerülnie az ügy átpolitizálását és kettős mérce alkalmazását.

Geoffey Nice brit ügyvéd, a Slobodan Milosevic volt jugoszláv és szerb államfő elleni per fővádlója a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak azt mondta hétfőn: az elfogatóparancs kiadásával Putyint körözött bűnözőként bélyegezték meg, és ettől a címkétől már csak akkor szabadulhat meg, ha megindul ellene az eljárás és felmentik, vagy ha az ICC visszavonja az elfogatóparancsot.

Korábban írtuk