Magánhadsereg az ukrán frontokon
A Wagner jól muzsikál
Soha nem látott ismertséget hozott az orosz médiában csak „zenészeknek” nevezett Wagner-csoportnak és tulajdonosának, Jevgenyij Prigozsinnak az ukrajnai háború. Pedig az orosz katonai magánvállalat korábban Szíriától Líbián, Közép-Afrikán és Venezuelán át Maliig számos országban megfordult. Mi is az a Wagner, kik állnak mögötte, milyen szerepet tölt be az ukrajnai konfliktusban, és sikerei ugródeszkául szolgálhatnak-e vezetőjének a nagypolitikába?
Az ukrán elnöknek üzent a minap Bahmutból (Artemivszk) Jevgenyij Prigozsin. Sisakban és repeszálló mellényben elmondott, lövések morajától kísért üzenetében felszólította Zelenszkijt, hogy hagyjon szabad elvonulást a várost védő öregeknek és fiataloknak. A Wagner-csoport vezetője egy ideje harcban áll a szentpétervári kormányzóval is, bírálta az orosz hadsereg vezetését, és a világháború esélyétől a YouTube oroszországi betiltásán át az ukrajnai harcokig mindenről elmondja a véleményét.
Mindez nem újdonság. Korábban hasonlóan aktív volt az információs térben a csecsen vezér, Ramzan Kadirov is. S ahogy 2022 első felében a nyugati sajtó elsősorban a csecsen egységekkel foglalkozott, úgy most a Wagnerre fókuszál, minden alkalmat megragadva lejáratására. Vezetőjük növekvő népszerűségével és a hatalmat bíráló kijelentéseivel pedig azt próbálják (némileg vágyvezérelten) illusztrálni, hogy mélyülnek a törésvonalak az orosz eliten belül, és ez akár Putyin elnökre is veszélyt jelenthet. Hiába, nemcsak a frontokon, hanem az információs térben is dúl a háború. Úgy tűnik, a harcok elhúzódásával a moszkvai kommunikációs guruk nagyobb potenciált látnak Jevgenyij Prigozsinban és Dmitrij Medvegyevben, mint a népszerű, de inkább sokszor már komikus csecsen vezetőben.
De ne rohanjunk ennyire előre, nézzük meg előbb, mi is ez a Wagner-csoport, amelyet szoktak katonai magánvállalkozásként, zsoldosok hálózataként vagy éppen Vlagyimir Putyin orosz elnök de facto magánhadseregeként is emlegetni. Érdemes megjegyezni, hogy nem orosz jelenségről van szó, hiszen a zsoldosok az ókortól részei a háborúknak. A PMC-k (Private Military Company) legismertebb mai példája az Erik Prince nevű ex-tengerészgyalogos által 1997-ben alapított, ma már Academi néven ismert amerikai Blackwater. A rossz hírű zsoldosok Boszniától Irakig az Egyesült Államok előretolt helyőrségeként végezték el a piszkos munkát, amelyhez az állam nem szívesen adta volna a nevét. Ott voltak már 2014-ben Ukrajnában is, mint ahogy jó néhány katonai magánvállalkozással egyetemben ott vannak most is Kijev oldalán. Mint ahogy segítik az ukrán hadsereget instruktorok, tanácsadók és önkéntesek is. Az ukrán oldalon harcoló zsoldosok számát legalább tízezer főre teszik, és az élőerő fogytával egyre nő a szerepük.
A Wagner-csoport ugyanolyan paramilitáris szervezet, mint a Blackwater/Academi, azzal az orosz sajátossággal, hogy amerikai társánál közelebb áll az államhoz, lényegében a hatalom proxyhadserege, és vezetője nemcsak gazdagodik, de immár politikai értelemben is számolni kell vele. Egyébként az Academihez hasonlóan általában olyan konfliktuszónákban képviselik a kormány érdekeit, amelyben az nem akarja felvállalni a nyílt intervenció következményeit. Így az orosz kormányzat a hivatalos kommunikációban elhatárolódhat a Wagner-csoporttól és tevékenységétől. De a Wagner révén nemcsak az erők Oroszországhoz való kötődését lehet hivatalosan letagadni, hanem egyben az elszenvedett veszteségeket is leplezni. Ahol pedig a hadsereg is ott van – mint például Ukrajnában –, ott ugyanúgy ők támadnak először, végzik el a piszkos munkát, mint Irakban a Blackwater.
A csoport névadója az orosz katonai hírszerző szolgálat (GRU) egyik különleges alakulatának egykori parancsnoka, egyben a Wagner alapítója. Ez volt ugyanis – feltehetően az ultrakonzervatív politikai nézetei mellett a náci eszmékhez fűződő romantikus vonzódása miatt – Dmitrij Utkin tábornok harctéri neve. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Wagnernek semmi köze a neonáci gondolatokhoz, és a névadó nem is tulajdonosa a csoportnak. A csecsen háborúk veteránjaként a GRU-ban szolgáló Utkin 2013-ban szerelt le, majd az orosz PSC-ként (katonai biztonsági vállalat) működő Moran Security Grouphoz csatlakozva rövid ideig szomáliai kalózellenes műveletekben vett részt, ezután pedig Szíriában az egyik legelső orosz PMC, a Slavonic Corps tagja volt.
A Wagner közvetlen elődjének tekinthető, hongkongi bejegyzésű Slavonic Corps a Moran Security Group leányvállalataként jelent meg 2013 szeptemberében a szíriai polgárháborúban a kormányerők oldalán. A Wagner csoport és GRU közötti közelséget jelzi az is, hogy a vállalat központja a GRU egyik laktanyájának szomszédságában van Molkino városa mellett, a krasznodari körzetben. Az állam jótékony támogatása nélkül már csak azért sem működhetne ez a szervezet, mert az orosz büntető törvénykönyv általában tiltja a zsoldostevékenységet. Az is feltűnő, hogy felszereltségét és parancsnoki struktúráját tekintve a Wagner egy biztonsági vagy katonai magánvállalathoz képest jóval inkább egy hadseregre hasonlít. A parancsnoki struktúra felépítését, működését tekintve lényegében az orosz haderőn belül kiépített modell másolatának tekinthető. Így azt is mondhatjuk, hogy a Kreml a Wagner-csoporttal sajátos módon a Francia Idegenlégió oroszországi megfelelőjét alkotta meg.
Az eredetileg mintegy ötezer alkalmazottat foglalkoztató csoport katonáinak többsége az orosz hadsereg veteránja. Számukra ez egyszerű pénzszerző foglalkozás. Egy zsoldos a háború előtt havonta nagyjából ötezer dollárt keresett, sokszorosát az orosz hadseregben folyósított illetménynek. Egy parancsnok háromszor annyira jogosult, ha pedig egy katona elesett akció közben, családját ötmillió rubeles – 80 ezer dollár – kártérítés illette meg, amely megegyezik az orosz hadsereg által a szerződéses állomány tagja esetén fizetendő összeggel. Hogy mindezt miből finanszírozzák? A Wagner számára direkt kifizetés nem történhet a védelmi büdzséből, de a működési költségek egy részét fedezik Prigozsin beszállítói szerződései a védelmi minisztériummal. Ezenkívül a tulajdonos egyéb érdekeltségein keresztül kap kompenzációt és anyagi juttatást. Így viszont a Wagner-csoport tevékenysége az orosz geopolitikai érdekeken túl, mint a szíriai vagy afrikai koncessziók esetében látható volt, fokozatosan kiegészült a gazdasági érdekérvényesítéssel is.
A Wagner 2014-es megalakulását követően elsőként a kelet-ukrajnai hadszíntér harcaiban tűnt fel, mégpedig főképp az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság” területén. Igaz, bizonyos információk szerint a csoport részt vállalt a Krím 2014 eleji „hazatérítésében” is. Ez azonban fegyveres összecsapások nélkül zajlott, így a tényleges bemutatkozást a debalcevei katlan körüli harcok jelentették. A becslések az Ukrajnában 2014–2015 folyamán harcoló Wagner-egységek számát 2500-5000 közé teszik, és főképp a GRU irányítása alatt működtek.
A Wagner igazi referenciamunkájának Szíria tekinthető. Hivatalosan ugyan ott sem voltak, becslések szerint azonban az országban tartózkodó kontrakorok száma már a kezdeti időszakban is meghaladta a négyszázat, később pedig ezt a számot már kétezer körülire tették. Ennél is többen vehettek részt a frontharcokban. A munkamegosztást jól tükrözi a 2016-os palmürai akció, ahol először a Wagner zsoldosai mentek és „rendezték a terepet”, majd a hadsereg egységei vonultak be, végül a szír kormányerők és természetesen a kamerák. Ukrajna és Szíria után a Wagner szolgálataira az elmúlt években számos országban tartottak igényt. A wagneresek Haftar tábornok katonái mellett ott voltak a líbiai polgárháborúban, majd megjelentek a Közép-afrikai Köztársaságban, ahol bányákat, politikusokat védenek. De kaptak feladatot Szudánban, Madagaszkárban, Mozambikban, Venezuelában is, legutóbb pedig a franciák rosszallását kiváltva Maliban jelent meg a csoport több száz harcosa, hogy segítséget nyújtson az iszlamisták elleni harcban a kormányerőknek.
Aztán 2022 elején ismét Ukrajnában, azon belül a Donbaszban kaptak feladatot, ahol a „zenészek” nem is akárhogy muzsikálnak. Itt már nyíltan jelen vannak a harcokban, mégpedig olyannyira, hogy az ősztől Jevgenyij Prigozsin már a háború egyik arca, az orosz úgynevezett háborús párt emblematikus figurája lett. Ehhez persze extrovertált személyiségén kívül az is kellett, hogy hogy „zenészei” sikeresebbek legyenek az orosz hadsereg egységeinél, ami nem volt nehéz. A Wagner járt az élen Szoledar bevételénél, egységei harcolnak Bahmutnál is, így nem véletlen, hogy szemben az elmúlt időszak orosz vereségeivel, a Wagnert a legnagyobb harcértékű csapatként emlegetik, amely mintául szolgálhat akár az orosz hadsereg átalakításához is. Nem szabad persze elfelejteni azt sem, hogy a Wagner struktúrája nem olyan merev, mint a hadseregé, így valóban jobban alkalmazkodik a körülményekhez, ám önmagában ez a fronton még nem sokat érne. A csoport viszonylagos önállósága ellenére alapvetően beágyazódik a hadseregbe, és minden támogatást megkap tőle. Igaz, az utóbbi időben a hadsereg a sikerekre kissé féltékeny vezetése már nem kezeli a Wagnert kivételezettként, ezért Prigozsin is durvább hangnemet üt meg nyilatkozataiban. Legutóbb például az állítólagos lőszerhiány körüli vitában. Magyarán zsarol, ami egyben a gyengeség jele, hiszen azt is mutatja, hogy csak a nyilvánosságon keresztül tud üzenni Putyinnak.
A Wagner hatékonyságát a hadseregénél jóval nagyobb rugalmasság mellett növeli, hogy eddig a börtönökben is tudtak utánpótlást szerezni, azonban Prigozsin szárnyait megnyesendő ez a lehetőség a közelmúltban átkerült a hadsereghez. A módszer mindamellett nem új, az ukrán oldalon is kihasználták ezt a lehetőséget, és ahogy A piszkos tizenkettő című filmben is láthattuk, a II. világháborúban az amerikai hadsereg is toborzott a börtönökben. Mint ahogy élt a lehetőséggel Sztálin is. A nyugati sajtóban most a Wagner lejáratására használják elsősorban a sztorit, de látni kell, hogy a bűnözőcsoportok valóban sokat segítenek a harcokban.
A börtönt egykor maga is megjárt Prigozsin ugyanis nagyon jól tudja, hogyan kell bánni velük. Így bármilyen szörnyen hangzik is, a hat hónapos szolgálat után szabadságot biztosító toborzásnál előnyt élveztek a gyilkosok, közülük is azok, akik tíz évet már letöltöttek, és még legalább 15 évük hátravolt. Belőlük kerültek ki a leginkább harcra fogható, tisztán a börtönökből verbuváltakból álló, maguk közül parancsnokot választó alakulatok, amelyekhez egy-egy régi wagneres instruktort rendeltek. Ezeket az egységeket dobták be a harcok első vonalába, így ennek az állománynak nagyjából a fele meghalt vagy súlyosan megsebesült. De vissza nem vonulhatnak, a dezertálásért golyó jár, tilos számukra az alkohol és a drog, a polgári lakosságot pedig nem bánthatják. Aki túléli a fél évet, az szabad. Az orosz Telegram-csatornák jelenleg mintegy 30-40 ezerre teszik a fronton harcoló wagneresek számát, amelyből úgy 15 ezer a hivatásos zsoldos, a többit a börtönökben toborozták. Az amerikaiak 50 ezer harcosról beszélnek, ebből mindössze tízezer a kiképzett zsoldos.
A háborúnak még messze nincs vége, így a már sokak szemében jelenleg is rettegett Wagner-csoport még öregbítheti félelmetes hírét, az azonban már most elmondható, hogy létrehozásával Oroszország immár nemcsak megjelent a katonai magánvállalatok piacán, de egyben jelentős szereplővé is vált. A Wagner az elmúlt évek során bizonyította, hogy Oroszország külpolitikai, biztonságpolitikai és geopolitikai érdekeit hatékonyan érvényesítő szervezet, amely eddig nem látott bevetési rugalmasságot és széles mozgásteret biztosít a kormányzatnak. Az is igaz, hogy mivel az állammal szorosan összefonódik, a Wagner nem tekinthető klasszikus értelemben vett PMC-nek. Míg Ukrajnában és Szíriában kvázi reguláris haderőként működött, addig Afrikában inkább a védelmi feladatokat magában foglaló klasszikusabb katonai magánhadseregként lép fel.