Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis
Hirdetés

„Bármilyen, a globális egészségbiztonság erősítését célzó erőfeszítés csakis a WHO szerepének erősítésével sikerülhet” – fogalmazott Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz a WHO-tól független egészségügyi alap létrehozását sürgető javaslatokra reagálva.

Az elképzelés szerint az alap hatáskörébe tartoznának egyebek között az oltási kampányok és egyéb, az egészségügyi vészhelyzettel kapcsolatos tevékenységek. Az ötlet támogatói között van a WHO legnagyobb finanszírozójának számító Egyesült Államok is. Az elképzelés szerint az alapot – amelyből a megelőzést is finanszíroznák – a donorországok kezelnék.

A tanácskozáson felszólalt Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter is, aki leszögezte, hogy a WHO-nak továbbra is központi szerepe van a globális egészségügyi struktúrában, ám úgy vélte, erőfeszítéseket kell tenni egy erősebb struktúra megteremtésére is.

A házigazda Indonézia egészségügyi minisztere, Budi Gunadi Sadikin, szintén azt mondta, a jelenlegi rendszerben az országoknak gyakorlatilag maguknak kell intézniük az oltási kampányokat és az egészségügyi felszerelések beszerzését. Hozzátette, hogy a G20-csoport házigazdájaként – Joko Widodo indonéz elnökkel együtt – Jakarta az egyik legfontosabb feladatának a globális egészségügyi rendszer megszilárdítását tekinti.

Korábban írtuk