Michael Ryan, a szervezet egészségügyi vészhelyzetekkel foglalkozó megbízottja sajtótájékoztatóján azt mondta: ez a módszertani változtatás azt eredményezheti, hogy a valósnál jóval kevesebb halálesetet tulajdonítanak a jövőben a SARS-CoV-2 vírus okozta fertőzésnek Kínában.

Hirdetés

Michael Ryan hozzátette, véleménye szerint a napokban közölt hivatalos kínai adatok valószínűleg nem tükrözik a valós esetszámokat sem az új fertőzöttek, sem a kórházban ápoltak, és a bekövetkezett halálesetek számát illetően.

A sajtótájékoztatón Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója azt emelte ki, „továbbra is arra kérik a kínai vezetést, hogy a jelenleginél gyorsabb és rendszeresebb, valós idejű adatközléssel segítsék az Egészségügyi Világszervezetet, valamint a világ közvéleményét nemcsak a koronavírussal kapcsolatos halálozások, hanem a kórházban ápoltak számát illetően is”. A főigazgató a világ valamennyi országát arra biztatta, hogy tegyen eleget ennek az elvárásnak, mert ez elengedhetetlen ahhoz, hogy szervezete a legfrissebb adatok alapján végzett elemzéseivel és becsléseivel segíthesse a világ közvéleményét a járvány kapcsán.

Kínában december 7-én szakítottak a korábbi rendkívül szigorú, úgynevezett zéró-Covid politikával. A becslések szerint a korlátozások felszabadítása után, csupán december első három hetében mintegy 248 millió ember, a lakosság 18 százaléka kapta el a koronavírus-fertőzést, aminek egyik oka az lehet, hogy a hosszú bezártság után a népesség nem rendelkezik megfelelő immunitással.

Korábban írtuk