„A zsűri minden tagját meghatotta (Angela Merkel) azon bátor döntése 2015-ben, hogy (Németország) fogadjon be több mint 1,2 millió menekültet egyebek között olyan országokból, mint Szíria, Irak, Afganisztán és Eritrea. Ez az ő öröksége” – jelentette ki Mukwege.

Hirdetés

Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója szintén méltatta Merkelt, mondván: az a tény, hogy neki ítélték oda a díjat, emlékeztető mindannyiunk számára, hogy „kulcsfontosságú kérdés, miként bánunk a migránsokkal és a menekültekkel”.

Egyelőre nem tudni, mikor adják át a kitüntetést Merkelnek, aki tavaly vonult vissza a politikai élettől.

A dpa német hírügynökség felidézte, hogy 2015 nyarán, a migránsválság csúcsán az akkori német kancellár megnyitotta országa határait a menedékkérők előtt, mondván, hogy Németország megbirkózik a menekülthullámmal, „sikerülni fog, megoldjuk”. Később viszont, miután csökkent a támogatottsága a társadalomban és saját konzervatív pártjában, valamelyest visszatáncolt bevándorláspárti álláspontjától.

Korábban írtuk

A volt elefántcsontparti elnökről elnevezett Félix Houphouët-Boigny Békedíjban olyan személyek, magán- és köztestületek részesülnek, akik, illetve amelyek sokat tettek a béke elősegítéséért, védelméért és megőrzéséért. Az UNESCO-békedíjnak is nevezett elismerésben részesült 1989 óta többek között Nelson Mandela, Simon Peresz, Jasszer Arafat és Francois Hollande is.