Fotó: ShutterStock/Illusztráció
Fotó: ShutterStock/Illusztráció
Hirdetés

A levelet eddig aláíró, egyetemi és kutatóintézetekben dolgozó mintegy 60 tudós – a levél tanúsága szerint – úgy véli, hogy az amerikai elnök is „hamis információkat és gyújtó hangú közleményeket” tesz közzé e közösségi média oldalain.

A szombaton közzétett levélben arra kérik Zuckerberget, hogy „fontolja meg szigorúbb politika bevezetését az emberek számára kártékony hamis információk és gyújtó nyelvezet” visszaszorítására, amelyre szerintük különösen szükség lenne e mostani, tüntetésekkel terhelt időszakban.

A levél aláírását kezdeményező három kutató egyike, a Harvard Egyetem orvosi karán dolgozó Deborah Marks újságíróknak elmondta: az aláírók „küldetése ellentétes a Facebook bizonyos téren tanúsított hozzáállásával, tehát arra bátorítjuk, hogy inkább az igazság és a történelem jó oldalára álljon, amint ezt a levélben is javasoljuk”.

Korábban írtuk

Marks és az aláírást szervező két másik kutató – Martin Kampmann, a San Franciscó-i egyetem és Jason Shepherd, Utah állam egyetemének kutatója – a Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan által létrehozott Chan Zuckerberg Kezdeményezés nevű alapítványtól kapnak ösztöndíjat a kutatásaikhoz. Mindhárman neurodegeneratív betegségek, köztük az Alzheimer- és a Parkinson-kór kutatásával foglalkoznak.

Shepherd elmondta: a levelet mintegy 160 ember írta alá, 10 százalékuk a Chan Zuckerberg Kezdeményezés alkalmazottja.

Az AP hírügynökség megkereste a Chan Zuckerberg Kezdeményezést, hogy kommentálja a levelet, de nem kapott választ.

Elemzők ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy a Facebook jó néhány munkatársa az elmúlt napokban kifogásolta, hogy Mark Zuckerberg nem akarja még csak megjelölni sem Donald Trump – vagy más politikusok – általuk gyújtó hangúnak tartott bejegyzéseit.

Zuckerberg pénteken egy hosszabb Facebook-bejegyzésben jelezte: az óriásvállalat felülvizsgálja eddigi politikáját, különösen, ami az erőszakos fenyegetésekre és a választás befolyásolására irányuló bejegyzéseket illeti„. Hozzáfűzte, hogy ugyan áttekintik ezeket a dolgokat, de nem biztos, hogy minden téren változást vezetnek be.