Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

A tárgyalást követő sajtótájékoztatón az államfő elmondta, hogy ilyen globális adatbázis nélkül lehetetlen lesz az egyre inkább urbanizálódó világ infrastruktúrájának pontos, biztonságos tervezése.

 A magyar köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy az információs központ létrehozásához szükséges, támogatást élvező javaslatot, 2023-ig próbálják véglegesíteni.

 Mint fogalmazott, a klímaváltozás és a vízválság problémáját integráltan kell kezelni, és ennek kiváló példája lehet egy adatbázis létrehozása, amely mindenhol elérhetővé válna a világban.

 „Ezekre az adatokra közjóként tekintünk” – fogalmazott a magyar államfő, hiszen ezen adatok birtokában lehet egyidejűleg garantálni a társadalmi biztonságot, a gazdaság működési feltételeit és a környezet megóvását. Az összegyűjtött információk nélkülözhetetlen segítséget jelentenek a várostervezőknek, a mezőgazdaságnak, az iparnak, az infrastruktúrafejlesztőknek elengedhetetlenek a biztonságos élet megteremtéséhez.

 „Minden közgazdasági számítás azt mutatja, hogy az az összeg amire most szükségünk van és szükségünk lesz egy ilyen adatbázis létrehozásához az megtérül mind az államoknak, mint a gazdasági szereplőknek, mind a lakosságnak ” – szögezte le Áder János. A politikus reményét fejezte ki, hogy egy év múlva a kitűzött célt elérik, és sokkal könnyebben tud a világ a klíma és vízválsághoz alkalmazkodni.

Korábban írtuk

A genfi tanácskozáson, amelynek a Meteorológiai Világszervezet (WMO) adott otthont, részt vett többek között Petteri Taalas, a szervezet főtitkára is.

 Áder János háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Svájcban. A köztársasági elnök kedden a tanácskozást követően ellátogatott az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetbe (CERN) és megtekintette a nagy hadronütköztetőt is, amely nagyenergiájú fizika legnagyobb legkorszerűbb berendezése. Ezt követően a magyar államfő részt vett egy magyar tudósokkal folytatott kerekasztal megbeszélésen.

 A köztársasági elnök szerdán Zürichbe utazik tovább, ahol fogadja őt Ignazio Cassis szövetségi elnök.