Fotó: MTI/EPA/STRINGER (illusztráció)
Segélycsomagok átvételére váró afgán nők Kabulban
Hirdetés

A sajtóértesülés szerint a tilalomról a minisztérium levélben értesítette az ország egyetemeit. A tárca úgy fogalmazott, hogy „további intézkedésig” nem felvételizhetnek ezentúl nők felsőoktatási intézményekbe.

A tálib mozgalom 2021. augusztusi hatalomra jutása után Afganisztán lett a világon az egyetlen ország, ahol korlátozzák a lányok és a nők részvételét az oktatásban. Kezdetben a hatodik évfolyam felett tiltották meg a tizenéves lányoknak, hogy iskolába járjanak, a közelmúltban pedig már az egyetemi oktatásból is kizárták a nőket. A tálib vezetés a lépést azzal magyarázta, hogy az egyetemeken megsértették az iszlám öltözködési szabályokat, több helyen együtt oktatták a nőket és a férfiakat.

A tilalom Afganisztánban is közfelháborodást okozott, a nők több alkalommal az utcákra vonultak jogaik védelmében, több egyetemi professzor is lemondott tiltakozásul.

Korábban írtuk