Fotó: shutterstock, illusztráció

Ötszázzal növelik az orvosképzésben elérhető helyek számát jövő évtől Angliában, részben az általános orvoshiány, részben pedig az attól való félelmek miatt, hogy az Egyesült Királyság európai uniós tagságának várható megszűnésével távozhat a szigetországban dolgozó EU-s orvosok egy része.

A brit egészségügyi minisztérium tavaly októberben jelentette be, hogy 2020-ra negyedével akarja növelni az orvostanhallgatók számát. Korábbi tervek szerint évi 1500 hellyel bővült volna az orvosképzés, amely Nagy-Britanniában legkevesebb öt év. Hozzávetőleg hatezren diplomáznak évente.

A kormány szándéka szerint az új képzési helyek többségét hátrányos helyzetű diákokkal töltik fel, hogy növeljék a sokszínűséget az orvosok között. Az egyetemek pályázaton nyerhetik el az újonnan létrehozandó helyek egy részét, és előnyt élveznek majd azok, amelyek vállalják, hogy alulreprezentált társadalmi csoportokból vagy az ország rezidensek számára kevésbé vonzó területeiről vesznek fel hallgatókat.

A brit állami egészségügyi szolgálatban dolgozó orvosok hozzávetőleg negyede nem az Egyesült Királyságban szerezte diplomáját, a helyek alacsony száma miatt a brit diákok közül is többen külföldön képzik magukat.

A brit orvosi kamara a BBC szerdai tudósítása szerint felhívta a figyelmet arra, hogy a képzési helyek bővítése nem oldja meg a jelenleg is tapasztalható orvoshiányt, amely „a Brexit után még égetőbbé válhat, és legalább tíz év, mire a diákokból, akik haszonélvezői lesznek az intézkedésnek, szakorvos lesz”.

A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) több ága is létszámhiánnyal küzd, adatok szerint az elmúlt években hozzávetőleg négymillióan maradtak körzeti orvos nélkül.

A brit orvosi regisztert vezető szervezet, a General Medical Council (GMC) múlt heti adatismertetése szerint a Brexit miatt nyolc százalékkal csökkent tavaly január és idén május között a Nagy-Britanniában engedélyt kapó, az Európai Uniós más tagországaiból érkező orvosok száma.

A kamara ezért sürgeti, hogy háruljon ugyanekkora figyelem a nagy szaktudást igénylő feladatokat ellátó orvosok megtartására, mert inkább ez jelentene segítséget a túlterhelt orvosok számára.

A konzervatív kormány egészségügyi minisztere hangsúlyozta, több tehetséges diáknak akarnak lehetőséget biztosítani, hogy az „NHS világszínvonalú állományában” dolgozhassanak. Philip Dunne emlékeztetett arra, ez az eddigi legnagyobb létszámbővítés az orvosképzésben, és ez az eddigi legszéleskörűbb is, biztosítják ugyanis, hogy hátterétől függetlenül mindenkinek legyen esélye bejutni.

Az ellenzék legfőbb erejét adó Munkáspárt árnyékkormányának egészségügyminiszter-jelöltje, Jonathan Ashworth viszont felrótta a kormánynak, hogy jelenleg sem tud gondoskodni kulcsfontosságú helyek betöltéséről az ellátásban.

MTI