Múlt nyáron, a republikánusok nemzeti konventje után a philly.com nevű hírportál divatszakértő kolumnistája megdicsérte ugyan Melania Trump gyönyörű, fehér ruháját, ám rejtett, jobboldali rasszizmust vélt benne felfedezni. Nyilvánvalóan. Aztán megtörtént Trump elnök első kongresszusi beszéde, ahol a demokrata képviselőasszonyok egyenruhában jelentek meg. Találják ki, milyen színűben!

Ahogy Milo Yiannopoulos a blogján emlékeztet rá, Elizabeth Wellington divatszakértő 2016. július 19-én a következőket bírta leírni a szlovén származású Melania Trumpnak a republikánus konventre viselt, történetesen fehér színű ruhájával kapcsolatban: “Így hát míg [Melania] Trump makulátlanul nézett ki a clevelandi színpadon hétfőn, ha így tervezte, ha nem, hófehér ruházatával azt a fajta ‘idegenséget’ képviselte, amelyet férje pártja elfogad. A ruha sokak számára ismét csak azt erősíti meg, hogy a republikánus párton belül mindig is a fehér a kívánatos szín. (…) Hétfő este Melania Trump nem is oly’ visszafogottan hirdette azt, milyen is a Trump-féle ideális Amerika. És ha ezt akarta megmutatni a ruhájával, akkor van okunk félni.

Hiszen senki nem látott még annál félelmetesebb dolgot, mint amikor egy végtelenül dekoratív, öt nyelven beszélő, középkorú édesanya egy politikai rendezvényen fehér ruhában jelenik meg. 
Már csak azt kell elképzelnünk, ahogy mindig tökéletesen sminkelt orcáját egy Ku Klux klános sityak borítja, és önmagában a gondolattól összedől a világ minden demokráciája.

Ha ezen a lelki megrázkódtatáson sikerül túltennünk magunkat, gyorsan előreszaladhatunk az időben egészen 2017. február 28-ig, az immáron megválasztott amerikai elnök, Donald Trump első kongresszusi beszédéig.
Nem tudjuk, Wellington azért nem írt-e még a demokrata padsorokban ülő képviselőasszonyoknak a beszéd alatt viselt egyenruhájáról, mert amióta meglátta őket, azóta félelmében nem kap levegőt, avagy azért, mert ő is csak egy tipikus liberális újságíró, akinél a kettős mérce születési rendellenesség, és több mint 24 órája azzal van elfoglalva, hogyan tudja feloldani a hirtelen beállt kognitív disszonanciát.

Említett hölgyek – még leírni is félelmetes – fehér ruhában vettek részt az eseményen. Aznap a kalapból ugyanis éppen a szüfrazsettek témáját húzták, és a velük való szolidaritás jeléül öltöttek fehér kiskosztümöt.
Ha olvasóink úgy gondolják, ennek az égvilágon semmi értelme, nem tudunk nem egyetérteni. 

Az Egyesült Államokban közel egy évszázada van egyenlő választójoga a nőknek. Hogy ennek mi köze volt Trump elnök kongresszusi beszédéhez, kizárólag a demokrata képviselők értik. 
Ismét egy olyan – nem mellesleg – alkotmányos jogért tüntettek, amit az égvilágon semmi és senki nem veszélyeztet? Megint ráébredtek – mint a Trump beiktatását egy teljes nappal követő, a női nemiszervet ábrázoló sapkákról elhíresült tömegtüntetés résztvevői -, hogy pontosan ugyanazok az esetleges és megkérdőjelezhető társadalmi egyenlőtlenségek sújtják őket, amelyek Obama elnöksége alatt is léteztek, csak hát Obama ellen nem illett lázadozni?
És a legfontosabb kérdés: most akkor mindannyian rasszisták?

-SVÁ-