Két évtizede nem volt ennyire kicsi az érdeklődés a legfontosabb franciaországi választás iránt. Az urnákat a kisebb szavazókörökben este 6-kor vagy 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni.

Hirdetés

Közel 49 millió választópolgár dönthet arról, hogy Emmanuel Macron jelenlegi államfő maradhat-e az elnöki székben vagy jobboldali szuverenista kihívója, Marine Le Pen töltheti be az államfői tisztséget a következő öt évben. Valamennyi felmérés Macron győzelmét vetíti előre, de jóval szorosabb eredménnyel, mint öt évvel ezelőtt.

A részvételi arány ugyanakkor még befolyásolhatja az eredményt. Az iskolai tavaszi szünet miatti távolmaradás, a hagyományos bal- és jobboldali pártok jelöltjeinek kiesése az első fordulóban, valamint a 22 százalékos támogatottsággal harmadik helyen végzett radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon szavazóinak kiszámíthatatlansága a közvélemény-kutatók szerint akár a Nemzeti Tömörölés jelöltjének is kedvezhet.

Mindkét elnökjelölt délelőtt 1 óra előtt leadta a voksát, Macron Le Touquet településen, az észak-franciaországi családi nyaralójuk közelében, Marine Le Pen pedig a pártja egyik fő bázisának számító Hénin-Beaumont-ban, a belga határ közelében.

A két jelölt programja teljes ellentétes és egészen más víziót fogalmaz Európáról, a gazdaságról, a megélhetési kérdésekről, az Oroszországhoz fűződő viszonyról, a környezetvédelemről vagy a bevándorlásról.

A kampányban ezekről azonban a választók nem sokat hallottak, miután az államfő alig ötven nappal ezelőtt kezdett el kampányolni és csak két nagygyűlést tartott, miközben Marine Le Pen több mint 120 nap alatt végigjárta a teljes országot és elsősorban a megélhetési problémákról beszélt.

A két forduló között pedig mindenekelőtt az első fordulóban harmadik helyen végzett Jean-Luc Mélenchon szavazóit szólították meg a jelöltek. Marine Le Pen azt ígérte, hogy a legelesettebbeket kívánja elnökként képviselni, míg Emmanuel Macron jelezte, hogy nagyobb hangsúlyt kap a környezetvédelem a következő ötéves ciklusban.

„A következő öt évben vagy ökológiai politikát folytatok, vagy semmilyet” – jelentette ki Macron egy héttel ezelőtt Marseille-ben a kampánygyűlésén. Elmondta, hogy nem az elmúlt öt év politikáját kívánja folytatni újraválasztása esetén, hanem „teljes megújulást” javasol, mert „meghallotta az első forduló üzenetét”.

Ő lenne az első elnök az elmúlt húsz évben, akit újraválasztanak a franciák, utoljára 2002-ben Jacques Chirac tudott két mandátumra az elnöki székben maradni.

Az 53 éves, radikális programmal jelentkező Marine Le Pen a kampányban végig azt hangsúlyozta, hogy ellentétben a jelenlegi elnökkel ő „az emberek nevében beszél” és elnökként az emberek hétköznapi gondjaival szeretne foglalkozni, ami egyben bírálat is volt az ellenfelei által sokszor arrogánsnak és a „gazdagok elnökének” tekintett Emmanuel Macronnal szemben. Az első hivatalos eredmények este 8 órától várhatók.

Amennyiben Emmanuel Macron nyeri az elnökválasztást, az Eiffel-torony előtti Mars-mezőkön, Marine Le Pen pedig a Párizshoz közeli Boulogne-i parkerdőbe várja híveit az eredményhirdetés után, ahonnan a 13 régiót jelképező buszkonvojjal tervezi végigjárni Párizs emblematikus helyeit.

Korábban írtuk