Fotó: MTI/EPA-EFE/Pool/Fernando Alvarado
Pedro Sánchez miniszterelnök virágot helyez a koronavírus-járvány áldozatainak emlékére gyújtott láng mellé a hivatalos állami búcsúztatás kezdetén a madridi királyi palota előtti téren 2020. július 16-án.
Hirdetés

A madridi királyi palota udvarán tartott nagyszabású megemlékezés az áldozati láng meggyújtásával vette kezdetét, amely köré később egy-egy szál fehér rózsát helyeztek el az esemény meghívottjai.

„Ma jelképesen elbúcsúzunk anyáktól, apáktól, gyermekektől, testvérektől, barátoktól. Megfogjuk a kezüket, megsimogatjuk arcukat, megcsókoljuk homlokukat, elraktározzuk tekintetüket a szívünkben. Nyugodjanak békében, és maradjanak meg mindannyiunk emlékezetében!” – fogalmazott Hernando Calleja, aki testvérét, az újságíró José María Cajellát veszítette el áprilisban a koronavírus következtében.

Az elhunytak hozzátartozói nevében elmondott beszédében hideg, kegyetlen, pusztító hóhérnak nevezte a Covid-19 megbetegedést, amely nem tesz különbséget az emberek között.

„Nagyon kemény volt. Tehetetlennek éreztük magunkat, rettenetes bizonytalanságérzéssel (…) mindent beleadtunk, erőfeszítésink határáig dolgoztunk” – idézte fel a járvány legnehezebb időszakát Aroa López, a barcelonai Vall D’Hebron egyetemi kórház sürgősségi osztályának főnővére.

Korábban írtuk

Elmondta: az egészségügyi dolgozók közül sokan inkább elköltöztek családjuktól, hogy ha megfertőződnek, ne adják tovább a vírust, többen közülük pedig életüket áldozták hivatásukért.

A kórházakban a gyógyító munka mellett fogták a betegek kezét, telefon- és videóhívásokat intéztek a hozzátartozókkal.

„Le kellett nyelnünk a könnyeinket, amikor valaki azt mondta, ne hagyj egyedül meghalni” – fogalmazott a főnővér, és mindenkit arra kért, hogy az áldozatokra gondolva, tartsa be az egészségügyi előírásokat.

A felszólalók sorát VI. Fülöp spanyol király zárta, aki beszélt a veszteség okozta közös fájdalomról és gyászról, valamint arról, hogy a járvány próbára tette az országot és a társadalmat. Méltatta azoknak a munkáját, akik mindvégig az alapvető ellátások biztosításáért dolgoztak, és akiknek ezért „mélységes hálával” tartoznak.

„Amikor telnek az évek, és visszaemlékszünk erre az időszakra, arra is emlékezni fogunk, hogy történelmünk során újból példát mutattunk civilizáltságból, érettségből, ellenállásból és a mások iránti elkötelezettségből” – fogalmazott az uralkodó.

A király hangsúlyozta: erkölcsi kötelesség az áldozatok méltóságának elismerése, tisztelete és emlékezete, továbbá polgári kötelesség megőrizni és ösztönözni a társadalom és az együttélés alapjait jelentő értékeket. Szavai szerint közösen, tisztelettel és megértéssel kell szembenézni a jövő megpróbáltatásaival.

Az búcsúztató végén a jelenlévők egyperces néma főhajtással emlékeztek az járvány áldozataira.

A megemlékezésen négyszáz meghívott vett részt, köztük David Sassoli, az Európai Parlament elnöke, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Josep Borrell, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

Jelen volt a spanyol kormány, az autonóm tartományok elnökei és a parlamenti pártok többsége is képviseltette magát.

Az egymástól széles, másfél méteres távolságra elhelyezett székeken helyet foglaltak a civil társadalom képviselői, az alapvető ellátási ágazatokban dolgozók, és olyan családok tagjai, akik elveszítették szeretteiket a járványban. Minden résztvevő szájmaszkot viselt.

A spanyol egészségügyi minisztérium legutóbbi adatai szerint a mintegy 47 millió lakosú Spanyolországban eddig több mint 257 ezer embernél igazolták a koronavírus-fertőzést a legelső, január végén azonosított eset óta. A halálos áldozatok száma meghaladja a 28 ezret.

A fertőzést több mint 52 ezer egészségügyi dolgozó kapta el, közülük 87-en elhunytak.