Fotó: ShutterStock.com/Evan El-Amin (archív)
Hirdetés

„A cél, hogy tiszteletünket fejezzük ki azért az elkötelezettségért és kiállásért, amelyet Donald J. Trump, az Egyesült Államok 45. elnöke tanúsított Trumbull megye nagyszerű emberei iránt” – írta Loychik, hozzátéve, hogy a volt elnök iránti ohiói lelkesedés a novemberi választások során is megmutatkozott.

Bár Donald Trump elvesztette a 2020-as elnökválasztást, Ohióban több szavazattal nyert, mint bármelyik korábbi jelölt. Trumbull megyében, ahol a több mint 7000 hektáros, a tagállam egyik legnagyobb tavát is magában foglaló park található, Trump novemberben a szavazatok közel 55 százalékát szerezte meg.

Loychik már március közepén bejelentette tervét, hogy az előző elnökről nevezné el a parkot, amiért a demokrata párti politikusoktól éles kritikákat kapott.

Rich Brown ohiói demokrata párti képviselő például Twitteren támadta a tervezetet. Szerinte sokkal fontosabb kérdésekkel – például a gazdasági problémákkal és a koronavírus-járvánnyal – kellene törődniük a republikánusoknak, mint hogy a volt elnöknek „hízelegnek”.

Korábban írtuk

Egy korábbi javaslat szerint ohiói törvényhozók június 14-ét, a volt elnök születésnapját Donald J. Trump nappá nyilvánítanák.

Az Egyesült Államokban nem ritka, hogy a tagállamok egykori elnökök születésnapját különleges jelentőségű napnak minősítik, ezt azonban általában a politikusok halála után szokták megtenni. A február 6-i Ronald Reagan-napot például az Egyesült Államok negyven tagállamában is ünneplik.