A legfrissebb Yale Youth Poll felmérés eredményei új politikai trendet vetítenek előre az Egyesült Államokban: a legfiatalabb szavazók (18 és 21 év közöttiek) egyre inkább a Republikánus Párt felé mozdulnak el. Az április 1. és 3. között végzett közvélemény-kutatás szerint a huszonegy éves és annál fiatalabb szavazók körében a republikánusok 11,7 százalék előnyt élveznek a demokratákkal szemben, míg a 22 és 29 év közötti szavazóknál a demokraták vezetnek 6,4%-kal a republikánusok előtt. Összehasonlításképpen: tavaly a Yale felmérése még azt mérte, hogy a demokrata Kamala Harrisnek a fiatal szavazók körében 21 pontos előnye van Donald Trumppal szemben. (56-35 arányban)

Hirdetés

Trendváltás

Az 1997 és 2012 között született generáció kulcsszerepet játszott Donald Trump elnök 2024-es újraválasztásában. A Z generáció korábban a demokraták megbízható támogatói bázisának számított, különösen a progresszív társadalmi és kulturális kérdésekben vallott nézeteik miatt. Biden 2020-ban még 60-37 arányban nyerte meg a 18-29 éves szavazókat, azonban Donald Trump 2024-es kampánya sikeresebben szólította meg ezt a korosztályt, mint a demokraták, így a legfiatalabb szavazók már nem balra hajlanak. A Yale közvélemény-kutatása nem vizsgálta meg, mi okozza ezt a politikai váltást, a felmérésről beszámoló cikkek azonban kiemelik, a koronavírus hatásai és a kulturális kérdések körüli viták konzervatívabb nézeteket alakítottak ki a fiatalok körében. A kutatás arra is rávilágított, hogy a fiatalok körében a női sportolók védelme a biológiai férfiakkal szemben széles körű támogatást élvez: a harminc év alatti szavazók 57,8 százaléka úgy véli, hogy transznemű biológiai férfiaknak nem szabadna női sportokban versenyezniük. A Z generáció tehát már nem tekinthető egységesen progresszívnek és sokszínűnek.

Korábban írtuk

Generációs átrendeződés

Charlie Kirk, a Turning Point USA elnöke – egy nonprofit szervezet, amely a konzervatív értékek terjesztésével foglalkozik a középiskolás és egyetemi diákok között – az X online platformon reagált a felmérésre. „A Yale legfrissebb ifjúsági közvélemény-kutatása alátámasztja azt a tendenciát, amelyet az egyetemeken látunk: a legfiatalabb szavazók élesen jobbra fordultak.” Szerinte a történelem legdrámaibb generációs politikai átrendeződésének vagyunk szemtanúi. A Texas A&M egyetemen nemrégiben megrendezett két politikai fórumon készült fotó jól példázza ezt a trendet. Az egyik gyűlést egy demokrata TikTok-influencer vezette, a másikat a konzervatív Charlie Kirk. A közönség mérete és összetétele éles kontrasztot mutat. A demokrata gyűlésen csak lézengtek, míg Charlie Kirk előadása hatalmas tömegeket vonzott.

Történelmi mélyponton a demokraták

Egy másik friss egyetemi közvélemény-kutatás szerint is bajban vannak a demokraták az amerikai fiatalok körében. A Harvard Kennedy School Politikai Intézetének április 23-án közzétett felmérése rávilágít arra, hogy a 18–29 éves korosztályban a demokraták támogatottsága 23 százalékra zuhant, szemben a 2017-es 42 százalékkal, amikor Donald Trump első ciklusát kezdte. A republikánusok támogatottsága 2017 óta stabil, a friss felmérés szerint még nőni is tudott, 28 százalékról 29 százalékra.

Minden harmadik fiatal amerikai helyesli az elnök és a Kongresszus munkáját.

A Demokrata Párt támogatottsága nemcsak a fiatal szavazók körében csökkent. A CNN, az NBC News és a Quinnipiac Egyetem által készített felmérések szerint is a párt népszerűsége történelmi mélypontra került. Ezzel szemben a Republikánus Párt növekedést mutat, nem csak a fiatalabb generációk körében, hanem a fekete és spanyolajkú szavazók körében is, akik korábban – a fiatalokhoz hasonlóan – szintén jelentős részt képviseltek a demokraták bázisában. Érdekesség, hogy Donald Trump támogatottsága a fiatal fekete amerikaiak körében 16százalékra emelkedett a nyolc évvel ezelőtti 6 százalékról.