A jeruzsálemi miniszterelnöki hivatalban megtartott megbeszélésüket lezáró sajtótájékoztatón Netanjahu az iráni fenyegetéssel szembeni összefogás fontosságát hangsúlyozta.

Hirdetés

Az amerikai diplomácia vezetője hasznosnak nevezte tanácskozásukat. Dicsérte Izraelnek az arab országokkal az utóbbi években megkötött megállapodásait, de hangsúlyozta, hogy Izraelnek a palesztinokkal is meg kell békélnie. Ismét elítélte a szombati jeruzsálemi terrorakciót, amelyben hét ember halt meg egy zsinagóga mellett.

Fotó: MTI/EPA/UPI pool/Debbie Hill
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök (j) és Anthony Blinken amerikai külügyminiszter a jeruzsálemi kormányfői hivatalban tartott megbeszélése utáni sajtóértekezleten 2023. január 30-án

Izraelben a múlt héten több halálos áldozatot követelő két terrortámadást is elkövettek, ezek miatt a kormány újabb biztonsági intézkedést hozott, valamint már élő szabályok szigorításáról döntött.

Blinken hangsúlyozta, hogy nagyon fontos volna javítani a palesztinok életkörülményein Ciszjordániában és a Gázai övezetben, azonos mércét kell alkalmazni az izraeliek és a palesztinok esetében, egyenlően biztosítani nekik a jogot a szabadsághoz, a biztonsághoz, az igazságszolgáltatáshoz és az emberi méltósághoz. Ezek eléréséhez a kétállami megoldás, vagyis Izrael mellett egy önálló palesztin állam létrehozása vezet, s minden, ami ettől a céltól eltávolít, ellentétes Izrael hosszútávú érdekeivel, valamint zsidó és demokratikus államiságával – szögezte le az amerikai politikus.

Ezért azonnali lépéseket sürgetett a nyugalom helyreállítása, az erőszak eszkalációjának elkerülése érdekében, s hogy helyreállhasson az izraeliek és a palesztinok biztonságérzete egyaránt.

Blinken kiemelte, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatja a status quo fenntartását a jeruzsálemi szent helyeken. Az új kormány szélsőséges nézeteiről ismert nemzetbiztonsági minisztere, Itamár Bengvír korábban ennek olyan megváltoztatását szorgalmazta, hogy a zsidók is imádkozhassanak a Templomhegyen, ahol jelenleg a status quo alapján csak a muszlimok tehetik.

Blinken hosszan szólt a konszenzus fontosságáról, és arra kérte az izraeli kormányfőt, hogy szerezzen széles körű társadalmi támogatást a jogrendszer átalakításának tervéhez, amely ellen ezekben a hetekben sok tízezer fős tiltakozó megmozdulások voltak.

„Az országaink közötti kapcsolatok a közös érdekeken és értékeken alapulnak” – mondta Blinken a média képviselőinek. „Ebbe beletartozik a demokratikus elvek és intézmények támogatása, az emberi jogok érvényesítése, a mindenki számára egyenlő jogrendszer, a kisebbségek jogai, a jogállamiság, a szabad média és az erős civil társadalom fenntartása Izraelben”- tette hozzá az amerikai külügyminiszter.

Az amerikai külügyi tárcavezető kétnapos látogatásán elsőként Eli Kohen külügyminiszterrel találkozott, s a kormányfővel tartott tárgyalása után fogadja őt Jichák Hercog államelnök, valamint ellátogat Mahmúd Abbászhoz, a Palesztin Hatóság elnökéhez is.

Korábban írtuk