„A pedofília valószínűleg az anyaméhben alakul ki” – írta egyik Twitter-bejegyzésében kedden az USA Today Life. Az Egyesült Államok és a világ egyik legnagyobb példányszámú napilapjához tartozó, életmóddal foglalkozó rovata azóta eltávolította a posztot, hiszen sok felhasználó – többek között Donald Trump korábbi amerikai elnök egyik fia – a pedofilokat mentegető írásnak minősítette azt. Az USA Today Life így érvelt: „Korábbi bejegyzésünk nem tartalmazott minden információt a témában, ezért annak törlése mellett döntöttünk.” A napilap ugyanakkor arra bátorítja követőit, hogy olvassák az ezzel a kérdéssel foglalkozó A pedofília mögötti komplikált kutatás című írásukat.

Hirdetés

A több kutatás eredményét is összefoglaló cikk arra mutat rá, hogy a szexuális rendellenességeket kutató tudósok a pedofíliát a leginkább stigmatizált és leginkább félreértett szexuális rendellenességnek tekintik.

A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy a pedofília a vonzalmat és nem az elkövetést jelenti, mégis sokan a nemi erőszak szinonimájaként használják. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve ennél valamivel kritikusabban fogalmaz: eszerint a pedofília egy „visszatérő, intenzív szexuális izgalmat okozó fantázia és szexuális késztetés vagy viselkedés, amely szexuális tevékenységgel jár együtt serdülőkor előtti gyermekekkel”.

A további részletekről IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján olvashat.

Korábban írtuk