Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az orosz fővárosban működő amerikai nagykövetség az Interfax a hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy a C-17 Globemaster teherszállító repülőgép rakományában egy 200 lélegeztetőgépből álló humanitárius segélyszállítmány első 50 darabja található. A képviselet szerint az Oroszországnak térítésmenetesen adományozandó felszerelés ára 5,6 millió dollár.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a nap folyamán kijelentette, hogy mind Oroszország, mind az Egyesült Államok kifizette a másik országba a Covid-19-járvány elleni védekezéshez küldött segélyszállítmányát. Április elején Moszkva egy orvosi védőfelszerelést és 45 lélegeztetőgépet szállító katonai gépet indított a tengerentúlra, a két elnök telefonbeszélgetése nyomán.

Az orosz feliratokkal, menüvel és használati utasítással ellátott és helyben kompatibilis csatlakozóval feleszerelt amerikai lélegeztetőgépek elosztásáról a Pirogov Nemzeti Orvosi és Sebészeti Központ rendelkezik majd.

Korábban írtuk

Zaharova egyébként csütörtöki sajtótájékoztatóján „alaptalannak” és „megengedhetetlennek” nevezte Peter Stanónak, az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő szóvivőjének azt az állítását, miszerint „orosz források” összeesküvéselméleteket és dezinformációt terjesztenek az a járvány elleni európiai fellépéssel kapcsolatban. Az orosz diplomata szerint ez nem más, mint „gátlástalan figyelemelterelési kísérlet” az EU belső nehézségeiről, amely különösen azért „cinikus”, mert Moszkva a gyakorlatban bizonyította be, hogy kész a járvány elleni összefogásra mindenkivel, aki ebben érdekelt.

A szóvivő kifogásolta, hogy több nyugati tömegtájékoztatási eszköz közölt „elfogult” és „nyilvánvalóan hamis híreket” az oroszországi járványhelyzetről.

Az Interfax hírügynökség moszkvai orvosi körökből származó értesülésre hivatkozva közölte, hogy csütörtökön Covid-19-fertőzés gyanújával orvosi megfigyelés alá helyezték Ramzan Kadirov csecsen vezetőt. A TASZSZ szintén nem hivatalos forrásból tudni véli, hogy Kadirovot a nap folyamán repülővel szállították az orosz fővárosba. A csecsen vezető állapota sajtóértesülések szerint „stabil”.

A csecsen belügyminisztérium a nap folyamán közölte, hogy a muszlim ramadán hónapot lezáró böjtmegtörés (uraza bajram, vagy íd al-fitr) május 23-tól 26-ig tartó ünnepén megtiltják a köztársaságon belüli közlekedést. A rendkívüli szolgálatokon kívül minden minisztérium működése leáll. A közlemény emlékeztetett rá, Kadirov és Szalah Mezsijev mufti szűk körben való ünneplésre szólította fel a csecsen családokat.

A Csecsenfölddel szomszédos Dagesztánba az elmúlt két nap folyamán orvoscsoportok és fertőtlenítő különítmények érkeztek a járványhelyzet megromlása miatt. A köztársaságban három többfunkciós, 200 férőhelyes egészségügyi központ építésének előkészítését kezdték meg az orosz hadsereg típustervei alapján.

Oroszországban a csütörtökön közölt hivatalos adatok szerint egyébként tizedik napja csökkent az igazolt Covid-19-fertőzések napi növekménye. Ezek száma az elmúlt nap alatt 2,9 százalékkal, 8849-cel 317 554-re emelkedett. A halottaké 127-tel 3099-re, a gyógyultaké pedig 7289-cel 92 681-re nőtt.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester közölte, hogy hétfőtől fokozatosan enyhíteni kezd a járványhelyzet miatt a fővárosban bevezetett korlátozó intézkedéseken. Egyebek között előzetes időpontkérés alapján Moszkva 130 okmányközpontja közül 88-ban ismét el lehet majd készíttetni olyan iratokat, amelyek az interneten nem szerezhetők be. Újraindítják az gépkocsikölcsönzőket, de csak a minimum 5 napos bérlés esetén. Szerdától viszont egyelőre csak fővárosi rendszámú gépkocsik közlekedhetnek majd Moszkvában.

Az orosz fővárosban a szerdán közölt hivatalos statisztika szerint több mint 155 ezer kimutatott fertőzésről, 1794 elhalálozott Covid-19-betegről és több mint 40 ezer gyógyult páciensről tudnak.