A washingtoni Capitoliumban befolyásos amerikai politikusok méltatták a magyar nemzeti ünnepet, majd megkoszorúzták Kossuth Lajosnak a Capitoliumban lévő mellszobrát. 
 

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Az ünnepségen Szabó Lászlónak, Magyarország amerikai nagykövetének köszöntője után – amelyben az 1848-as forradalom és szabadságharc jelentőségét, a magyar szabadságküzdelmeket és Magyarország európai szerepét méltatta – beszédet mondott Elisabeth Millard, a külügyminisztérium vezető helyettes államtitkára, Andy Harris marylandi, Steve King iowai és Dennis Ross floridai kongresszusi képviselő. 
    
Elisabeth Millard kiemelte az Egyesült Államok és Magyarország közötti nagyon szoros szövetségesi viszonyt, külön megemlítve, hogy amerikaiak és magyarok együtt teljesítenek szolgálatot Irakban, Afganisztánban és Koszovóban, és közös erővel néznek szembe az olyan kihívásokkal, mint amilyet például Oroszország jelent. „Az Egyesült Államok szilárdan kiáll szövetségesei nemzeti szuverenitása mellett” – hangsúlyozta Elisabeth Millard.
    
Steve King, aki nemrégiben járt Magyarországon, a magyarok szabadságszeretetéről beszélt, felidézte találkozását Orbán Viktor magyar kormányfővel és a miniszterelnöki irodában látott freskót, amely az európai kontinens civilizációját beszéli el. „Ez inspirációt jelent, nemcsak Magyarország, hanem egész Európa számára” – fogalmazott a politikus. Hangsúlyozta egyúttal azt is, hogy az Egyesült Államok és Magyarország közös értékrendet vall: a zsidó-keresztény kultúrában gyökeredző közös értékeket, a jogrend tiszteletét, az Isten által mindenkinek megadott szabadság szeretetét. „Ez az az alapzat, amely a világnak elhozta a szabadságot is” – szögezte le Steve King, hozzátéve: „Magyarország igazi aranyvaluta”.
    
Andy Harris és Dennis Ross – a kongresszus magyar kaukuszának két társelnöke – beszédeikben utaltak magyar gyökereikre, Dennis Ross pedig hosszasan méltatta Kossuth Lajost, aki az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukása után körutat tett az Egyesült Államokban. A floridai képviselő idézte Kossuth Ohióban elmondott szavait, amelyek később megihlették Abraham Lincoln amerikai elnököt is: „Mindent a népért és mindent a nép által, semmit sem a népről a nép nélkül, ez a demokrácia, és ez korunk szellemiségének vezető irányzata”.
    
Az ünnepre egybegyűlteket a magyar forradalmat és szabadságharcot méltató beszéddel köszöntötte Perényi Zsigmond, a Miniszterelnökség nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára, aki elmondta azt is: hogy felmenője volt az a Perényi Zsigmond, aki a magyar diéta felsőháza, a főrendiház elnöke volt, és akit a magyar forradalom elbukása után kivégeztek, mert neve szerepelt az 1849-ben Debrecenben elfogadott Függetlenségi Nyilatkozaton. Az ünnepségnek otthont adó teremben jelen volt a több mint negyedmillió magyar relikviát őrző amerikai Kongresszusi Könyvtár munkatársa is, és bemutatta a könyvtár néhány, Kossuth Lajossal foglalkozó könyvritkaságát. 
    
Szabó László magyar nagykövet és az amerikai politikusok ezt követően megkoszorúzták a Capitolium Rotundájában lévő Kossuth-mellszobrot.

(MTI)