Fotó: sputniknews.com
Hirdetés

A TASZSZ szerint terepszínű ruhát viselő emberek, a RIA Novosztyi szerint rendőrök támadtak rá a tévésekre, amikor felvették, hogy a tüntetők megkísérelték felgyújtani a helyi bíróság épületét, amelyet szövetségi biztonsági erők védtek.

Vjacseszlav Arhipov operatőrt gumibottal ütötték meg a karján, a földre taszították, kameráját pedig összetörték. Julija Olhovszkaja riportert szintén fellökték, a fejéről letépték a sisakot és elvették a telefonját, amellyel ő is felvételeket készített.

Mindkét újságíró megkülönböztető jelzést viselt.

Az orosz külügyminisztérium megengedhetetlennek nevezte az amerikai hatóságoknak a két orosz tévéssel szembeni „szándékos agresszivitását”, Oroszország Újságíró Szövetsége pedig a Nemzetközi Újságírószövetséghez fordult az ügyben.

Korábban írtuk

A RIA Novosztyi felhívta a figyelmet, hogy az amerikai rendfenntartók nem először bántalmaztak orosz újságírókat a zavargások során, amelyek május végén törtek ki az Egyesült Államokban és amelyeknek részvevői fellépésüket a feketék elleni rendszerszerű rendőri erőszakkal indokolták.

A washingtoni orosz nagykövetség május végén jegyzékben tiltakozott az amerikai külügyminisztériumnál amiatt, hogy a minneapolisi rendőrök könnygázt fújtak Mihail Turgijevnek, az orosz RIA Novosztyi tudósítójának és amerikai kollégáinak arcába, holott jól láthatóan viselték a média képviselőinek megkülönböztető jelzéseit.