Visszautasította Andrzej Duda lengyel államfő, hogy személyesen konzultáljon Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével a vitatott lengyelországi igazságügyi reformról.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A PAP lengyel hírügynökség jelentése szerint Donald Tusk előző nap találkozót kezdeményezett Andrzej Dudával az igazságügyi reform körül zajló viták miatt. 
    
Krzysztof Szczerski, a lengyel elnöki kabinet vezetője elmondta: az államfő úgy véli, hogy az Európai Tanács elnöke Varsóban nem avatkozhat be ebbe az ügybe, függetlenül attól, hogy éppen ki tölti be ezt a posztot. „Az Európai Tanács elnökének nem Varsóban kellene gyakorolni az EU-n belül élvezett hatáskörét, hanem inkább Brüsszelben kellene azon munkálkodnia, hogy objektív módon elmagyarázza a lengyelországi igazságügyi reform és az abból adódó politikai vita jellegét” – jelentette ki a kabinetvezető.
    
Donald Tusk Lengyelország miniszterelnöke volt, mielőtt megválasztották az uniós tagországok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács élére.
    
Szczerski hozzátette: a lengyel elnököt nagyon meglepte, hogy az uniós intézmények ilyen erővel akcióba léptek Lengyelország ellen, holott „minden a jogrendnek megfelelően zajlik”. 
    
Szerdán az Európai Bizottság a vitatott igazságügyi reform felfüggesztésére szólította fel Lengyelországot, „súlyos aggodalmának” adva hangot amiatt, hogy a tervezett változtatások alááshatják a bírói függetlenséget.

MTI