A közvélemény-kutatás szerint Duda támogatóinak 51 százaléka jelentette ki, hogy határozottan támogatja az elnököt, míg Trzaskowski stabil szavazótábora 49 százalékos.

Hirdetés

A megkérdezettek 7 százaléka nem tudta megmondani, kire fog szavazni.

A 75 százaléknyi szavazni kívánó 56 százaléka válaszolta azt, hogy részvételi szándéka a választáson „végleges”, míg 19 százalékuk „inkább elmegy” szavazni. A szavazók 17 százaléka mondta, hogy nem szavaz a második fordulóban (8 százalék véglegesen így döntött, és 9 százalék inkább nem megy szavazni). Nyolc százalékuk nem tudott választ adni.

A felmérést július 3. és 7. között 1094 fős mintán végezték.

Korábban írtuk

A vasárnapi második fordulóban dől el, képes lesz-e a Jog és Igazságosság megőrizni az ellenőrzést szinte minden lengyelországi intézményben, vagy az alkotmányos normák helyreállítását ígérő Trzaskowski kap lehetőséget.

Az első fordulóban Duda a szavazatok 43,5 százalékát kapta, Trzaskowski pedig 30,5 százalékot, de utóbbi a második fordulóban számíthat a kiesett centrista jelölteket támogatók voksára.