Fotó: MTI/AP/AFP pool/Stefanie Loos
Angela Merkel német kancellár (j) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtótájékoztatót tart Berlinben 2021. július 12-én.
Hirdetés

A kancellár Volodomir Zelenszkijjel tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy Németországnak „Ukrajna tranzitország, és az is marad”.

Ukrajnában „erős az aggodalom” a befejezés előtt álló beruházás miatt, és ezt „komolyan vesszük és mindent megteszünk azért, hogy nagyon világossá tegyük, hogy az Északi Áramlat-2 nem helyettesíti a megígért tranzitszállításokat” – mondta Angela Merkel.

Kifejtette, hogy az ügyről nemcsak az ukrán elnökkel tárgyal, hanem Joe Biden amerikai elnökkel is a szerdán kezdődő washingtoni látogatásán, mert Németország mellett az Egyesült Államok is „nagy jelentőséget tulajdonít” az ukrajnai gáztranzitnak.

A kancellár kérdésre válaszolva jelezte: nem számol azzal, hogy washingtoni tárgyalásain sikerül közös álláspontra jutni a fejlesztést ugyancsak ellenző amerikai kormánnyal.

Korábban írtuk

A többi között arról is szólt, hogy Németország másfél millió adag oltóanyaggal támogatja Ukrajnát a koronavírus-járvány elleni védekezésben.

Volodomir Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Kijev továbbra is az ország biztonságát veszélyeztető tényezőnek tartja az Északi Áramlat-2 vezetéket, és nem ígéreteket, hanem garanciákat kíván a tranzitország státusz megőrzésére.

Kifejtette: azt tartaná a legjobbnak, ha a gázvezeték ügyét beemelnék a kelet-ukrajnai válság békés rendezéséről az úgynevezett normandiai formátumban – azaz Ukrajna, Németország, Franciaország és Oroszország részvételével – elkezdett tárgyalási folyamat témái közé. A négyes formációt pedig az energetikai kérdésekben ki kellene egészíteni az Egyesült Államokkal, és minél hamarabb meg kellene rendezni egy csúcstalálkozót – tette hozzá az ukrán elnök.

Az Északi Áramlat-2 a Németországot Oroszországgal közvetlenül összekötő – a Balti-tenger felszíne alatt futó – Északi Áramlat vezetékrendszer új vezetékpárja. A beruházást végző cég vezetőjének egy hétfői nyilatkozata szerint legkésőbb augusztusban elkészülnek a munkával.

A német kormány kezdettől támogatta a beruházást, amelytől a földgázellátás biztonságának erősödését várja. A beruházás ellenzői, köztük a washingtoni vezetés attól tartanak, hogy inkább a moszkvai befolyás erősödhet Németországban, és a Kreml az eddiginél is nagyobb nyomás alá helyezheti Ukrajnát.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter júniusi berlini bemutatkozó látogatásán azt mondta, hogy továbbra sem értenek egyet Berlinnel, de nem a már több mint 90 százalékban elkészült beruházás befejezését akarják megakadályozni, hanem igyekeznek biztosítani, hogy Oroszország ne használhassa fegyverként az energiahordozókat Ukrajna vagy más országok ellen.