A németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban tartott törvényhozási választás eredménye csalódást keltő, és azt üzeni, hogy a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) vissza kell szereznie a választók bizalmát – mondta hétfőn Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke.

Fotó: http://www.shutterstock.com/illusztráció

A kínai Hangcsouban, a G20-csoport csúcstalálkozóját követően tartott tájékoztatóján Merkel hangsúlyozta, hogy a CDU és a koalíciós partner szociáldemokraták (SPD) jó munkát végeztek a tartományban, de a CDU nem tudta „learatni a munka gyümölcsét”, mert a kampányra „rátelepedett” az országos politika, főleg a menekültkérdés.

A pártelnök-kancellár hangsúlyozta, hogy nagyon elégedetlen a CDU eredményével, amelyben „természetesen van szerepe a menekültpolitikának”. Most a választók bizalmának visszaszerzéséről kell gondolkodnia „mindenkinek, elsősorban nekem” – mondta Angela Merkel.

Egyben jelezte: továbbra is helyesnek tartja az „illegális migráció leállítására” és a Németországba érkező menedékkérők számának csökkentésére irányuló politikát. Ezt a munkát folytatni kell – hangoztatta.

MTI

Fotó: shutterstock