A spanyol védelmi minisztérium bejelentette, hogy a készletek kimerülése miatt új, 5,8 millió eurós (közel 2,5 milliárd forint) pályázatot ír ki téli ruházat beszerzésére. A bejelentés alig egy héttel azután történt, hogy a minisztérium azt közölte: nagy mennyiségű téli ruházatot és felszerelést szállítottak Ukrajnába.

Hirdetés

A pályázat állítólag többféle téli ruházatra is vonatkozik, többek között kesztyűkre, csizmákra, gyapjúval bélelt pulóverekre, tábori ruházatra, valamint rendkívül hideg időjárás esetén viselendő kabátokra és nadrágokra – írja az El Mundo című lap.

Az újság szerint a pályázatok elbírálása októberben kezdődik, de a beszállítások valószínűleg 2024 végéig tartanak majd. Az Ukrajnába irányuló küldemény mindeközben állítólag akár 30 ezer ruhadarabot is tartalmazhat.

(forrás)

Korábban írtuk