Fotó: Echo TV, képernyőkép
A Fidesz a politikai csoportunk egyik legfontosabb pártja, a Fideszes EP-képviselők nagyon jól dolgoznak – jelentette ki Antonio Tajani az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. Az Európai Parlament elnöke az interjúban méltatta Járóka Lívia, Gál Kinga és Szájer József munkáját. Beszélt arról is, hogy természetes, hogy vita van egy-egy párton belül, „de Magyarország nagyon fontos, ezért kell közel maradnunk egymáshoz.”
Csökkenhet a Magyarországnak járó uniós támogatás összege, míg az olasz nőhet – ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a fő gond az, hogy több pénzre van szükség, mivel a Brexit után lecsökkent a hét éves költségvetés összege. Addig át kell tekintenünk a legfontosabb pontokat, elsősorban az új agrártámogatási rendszert és a kohéziós alapokat is – hangsúlyozta.
A kelet-európai országok sokkal jobb állapotban vannak, mint a múltban, közben Olaszország helyzete folyamatosan romlik. Ez pedig ki fog hatni a kohéziós alapokra is, ahol valószínűleg kevesebb lesz a pénz, de a vita csak most kezdődik.
– jelentette ki a politikus. Magyarország is kaphat több pénzt a kutatásra és innovációra – tette hozzá.

Kiemelte: mindent megtesz, hogy a magyar források ne csökkenjenek, de ehhez meg kell találni a forrásokat, amihez adózási reformra lenne szükség. „Sok terület egyáltalán nem adózik, nem foglalkoztatnak embereket, a nyereséget viszont kiviszik Kínába vagy az USA-ba. Ez nem korrekt, annyit kell adózniuk, mint a közepes cégeknek” – szögezte le az EP elnöke.

Teljes interjú:

Echo TV