Fotó: MTI/EPA/Julien De Rosa
Hirdetés

A CFCM közleményében mélységes szomorúságának adott hangot, és testvéri együttérzéséről biztosította a keresztényeket egy nappal azután, hogy lángra kapott a Notre-Dame.

A katedrális „a kereszténység jelképe, a katolikus vallás szent helye, Párizs ékköve, Franciaország történelmének szíve és a világörökség része” – emlékeztetett a tanács.

A tragédiát követően a nemzetközi közösség együttérzéséről tett tanúbizonyságot, és számtalan ember ajánlotta fel hozzájárulását a székesegyház újjáépítéséhez. 

A Rhone Mecsetjeinek Tanácsát vezető Kamel Kabtane hangsúlyozta, hogy a térség muszlimjait megrendítette a szerencsétlenség.

„A párizsi Notre-Dame több mint vallási központ, országunk lelke” – mutatott rá. „Ez az a hely, ahol a franciák összegyűltek, hogy megünnepeljék történelmük legboldogabb pillanatait” – tette hozzá.

Ahmed at-Tajjeb, az egyiptomi al-Azhar egyetem és mecset nagyimámja is mély szomorúságának adott hangot.

„Együtt érzünk franciaországi testvéreinkkel„ – állt az al-Azhar hivatalos közleményében.

Hétfő este őszinte sajnálatát fejezte ki a tűzvész miatt Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök is, aki mikroblog-bejegyzésében a Notre-Dame-ot az emberiség egyetemes kulturális öröksége részének nevezte.

A gótikus székesegyházban, amelyet A párizsi Notre-Dame című regényében a híres XIX. századi regényíró, Victor Hugo is megörökített, hétfő kora este csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, a Cité-szigeten található épület az egyik legnagyobb francia turistalátványosság, és milliók keresik fel évente.