Az argentin egészségügyi minisztérium közölte: egy nemrégiben Spanyolországban járt argentin férfinál, illetve egy, a héten az országba érkezett spanyol állampolgárnál is kimutatták a vírust. Mindketten jól vannak, és megfigyelés alatt tartják őket. Szoros kontaktjaik eddig nem mutattak tüneteket – tette hozzá közleményében a minisztérium.

Hirdetés

Argentína a legutóbbi ország, ahol felbukkant a majomhimlő. A ritka vírus az utóbbi időben olyan térségekben is felütötte a fejét, ahol korábban nem számított ismertnek. A majomhimlő az elmúlt időszakban több, mint húsz országban jelent meg szerte a világon, köztük az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, az Egyesült Arab Emírségekben, illetve számos európai országban.

A járvány egyik központja Spanyolország, ahol az egészségügyi hatóságok pénteken elmondták: 98 esetről tudnak. Az Egyesült Királyságban 106, Portugáliában pedig 74 volt a fertőzöttek száma.

Sylvie Briand, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) globális vészhelyzetekre történő felkészülésért felelős igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: mindez csak a jéghegy csúcsa lehet, sok eset felderítetlen. Briand szerint egyelőre „nagyon az elején vagyunk a problémának, és időben ahhoz, hogy könnyen meg lehessen fékezni a vírust”. Hozzátette: a következő napokban valószínűleg további fertőzöttekről hallunk majd, de nincs ok az aggodalomra – idézte a The Guardian című brit napilap a szakértőt.

Korábban írtuk

A Közép- és Nyugat-Afrikában honos vírust először 2018-ban azonosították Európában, az Egyesült Királyság területén. A tünetek közé a jellegzetes kiütések mellett láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartozik. Az ember és ember között nehezen terjedő betegségnek nincs ellenszere, az eredetileg a feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal magas fokú védelmet nyújtanak ellene.