A 62 éves Mariam Thompson vádalkut kötött a bírósággal, és elismerte, hogy titkos információkat adott át egy libanoni férfinak azzal a szándékkal, hogy az továbbadja azokat a Hezbollahnak, amely szerepel a külföldi terrorszervezetek feketelistáján.

Hirdetés

„A büntetése tükrözi tetteinek súlyosságát: elárulta az amerikai nép bizalmát, veszélybe sodorta a forrásokat és a csapatokat, amelyekkel együtt dolgozott” – nyilatkozta John Demers, az Igazságügyi Minisztérium nemzetbiztonsági ügyekért felelős vezetője.

A bírósági dokumentumok szerint Thompson tolmácsként dolgozott egy tengerentúli katonai bázison, amikor 2017-ben egy videoalkalmazáson megismerkedett egy férfival, aki azt mondta neki, hogy kapcsolatban áll a libanoni Hezbollahhal.

„A nőben idővel romantikus vonzalom alakult ki a férfi iránt” – állította az ügyben eljáró amerikai bíróság.

Korábban írtuk

Mariam Thompsont 2019 decemberében az észak-iraki Erbílbe vezényelték az amerikai különleges erőkhöz, amikor az Egyesült Államok csapásokat mért egy Irán-barát milícia ellen, majd egy műveletben megölte Kaszem Szulejmánit, az iráni al-Kudsz Erőknek, a Forradalmi Gárda külföldi különleges műveletekkel megbízott egységének parancsnokát.

Röviddel a történtek után a nő kapcsolattartója olyan informátorokról kért tőle értesüléseket, akik segíthettek az Egyesült Államoknak ezeknek a műveleteknek a kivitelezésében. A nő több amerikai forrás aktáiba is betekintett, és az így szerzett információt, többek között legalább nyolc amerikai forrás személyazonosságát, valamint az amerikai katonai taktikára vonatkozó értesüléseket továbbadta a férfinak.

Az amerikai szövetségi rendőrség 2020. február 27-én vette őrizetbe a nőt.