Fotó: MTI/AP/Rahmat Gul
Asraf Gáni afgán elnök beszél a parlament rendkívüli ülésén Kabulban 2021. augusztus 2-án.
Hirdetés

FRISS:

A tálib felkelők behatoltak az elnöki palotába Kabulban, és elfoglalták az épületet – közölték tálib parancsnokok vasárnap a Reuters hírügynökséggel.

Az afgán kormány egyelőre hivatalosan nem erősítette meg, hogy a fegyveresek átvették az ellenőrzést a szigorúan őrzött épület fölött.

Abdul Szattar Mirzakaval belügyminiszter a nap folyamán korábban arról beszélt, hogy a kabinet átmeneti kormánynak adja át a hatalmat, ám két tálib illetékes nem sokkal később közölte, hogy erről gyakorlatilag hallani sem akarnak, nem lesz átmeneti kormányzás, az iszlamista szervezet a hatalom teljes átadását várja el.

Az afgán elnöki hivatal ugyanakkor nem volt hajlandó megerősíteni a hírt arra hivatkozva, hogy „biztonsági okokból” semmit sem árulhatnak el Gáni hollétéről. A tálibok egyik képviselője, aki már ott van Kabulban, a hírek szerint vizsgálódik Asráf Gáni tartózkodási helyével kapcsolatosan.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség nem sokkal korábban már egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva jelentette, hogy Gáni „beleegyezett a lemondásba”. A forrás szerint az elnök tudomásul vette, hogy Kabulban „már nincs lehetőség további hadműveletekre”.

Zabiullah Mudzsáhid, a tálibok szóvivője közleményben tudatta vasárnap: a tálib vezetés arra utasította harcosait, hogy hatoljanak be Kabulba, akadályozzák meg a fosztogatást, miután a rendőrség elhagyta állomáshelyét.

Törökország és Pakisztán mindent megtesz annak érdekében, hogy az afganisztáni helyzet mihamarabb stabilizálódjon – jelentette ki vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnök Isztambulban, Arif Alvi pakisztáni államfő jelenlétében egy Pakisztán számára gyártott hadihajó vízre bocsátási ceremóniáján.

Erdogan a beszédében hangsúlyozta, hogy országa Afganisztánból Iránon keresztül érkező, és egyre növekvő migrációs hullámmal áll szemben. Rámutatott, hogy ennek megakadályozása érdekében Ankarának és Iszlámábádnak fokoznia kell együttműködését.

A török államfő nyomatékosította: „továbbra is mindent megteszünk annak érdekében, hogy a térség, és mindenekelőtt Afganisztán stabilitása mihamarabb helyreálljon”. „Eltökéltek vagyunk a tekintetben, hogy a rendelkezésünkre álló összes eszközt mozgósítsák ennek érdekében” – tette hozzá.

Az utóbbi hetekben egyre több afgán migráns érkezik Iránon keresztül a kis-ázsiai országba, ami a lakosság körében is aggodalmat kelt.

Ankara a közelmúltban az iráni határon épült betonfal meghosszabbításáról döntött, amelynek hossza így 295 kilométer lesz.

Erdogan vasárnap korábban az Iráni határon szolgáló parancsnokokhoz intézett szavaiban azt mondta, hogy a fallal teljesen megakadályozzák az átjárást a török-iráni határon.

Mindeközben a tálibok egyik diplomatája a katari béketárgyalásokon igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy az afgánoknak nem kell megtorlástól tartaniuk.

„Megígérhetem az embereknek, hogy a vagyonuk és az életük biztonságban van. Senkin nem fogunk revansot venni” – jelentette ki Szuhejl Sahín a BBC-nek telefonon nyilatkozva Dohából. Ő még Mudzsáhid közlése előtt arról beszélt, hogy a tálib harcosok parancsba kapták: a békés hatalomátadásig ne hatoljanak be a fővárosba.

A tálibok az amerikai és egyéb nemzetközi erők végső kivonásának májusi kezdetekor indítottak általános támadást a kormányerők ellen, és az elmúlt bő egy hétben szélsebesen foglalták el az ország tartományi központjait, szinte egyetlen puskalövés nélkül; a legtöbb helyen a kormányerők egyáltalán nem vagy alig tanúsítottak ellenállást.

Korábban írtuk

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség – még az afgán fővárosban tartózkodó – személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba – jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.

A tárcavezető úgy fogalmazott: „az intézkedés szerint az embereink elhagyják azt a területet, és a repülőtérre mennek”. Blinken megerősítette azt az információt is, hogy az amerikai nagykövetség munkatársai megsemmisítettek „dokumentumokat és egyéb tárgyakat”, mielőtt elmenekültek volna a nagykövetségről. „Ezt nagyon szabályosan és rendezett módon, az ott lévő amerikai erők segítségével teszik, akik szavatolják a biztonságot” – fogalmazott a külügyminiszter.

Hírügynökségi beszámolók szerint az Egyesült Államok kabuli nagykövetségének evakuálásakor amerikai katonai helikopterek szálltak fel a nagykövetség területéről, és fekete füstöt bocsátottak ki magukból Kabul felett, miközben az amerikai tisztviselők azon dolgoztak, hogy a „kényes anyagok” ne jussanak a tálibok kezébe.