Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A connecticuti szenátus 25-9 arányban fogadta el a törvényjavaslatot, amely most Ned Lamont demokrata párti kormányzó elé kerül, aki korábban már megígérte, hogy aláírja azt.

A connecticuti törvényjavaslat reakció az olyan konzervatív államok törvényhozóinak, mint Texas vagy Missouri, akik az abortusz további korlátozását javasolják.

„Sok ember számára jelentünk majd menedéket” – mondta a demokrata párti Said Anwar állami szenátor, aki végzettségét tekintve belgyógyász.

Sok jogtudós számít arra, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság hamarosan megnyírbálja vagy hatályon kívül helyezi a Roe kontra Wade ügyben 1973-ban hozott, a művi terhességmegszakításhoz való jogokat megalapozó, mérföldkőnek számító döntést.

Bárki, akit egy másik államban hatályban lévő abortusztörvényre hivatkozva beperelnek, a connecticuti törvényjavaslat értelmében fokozott jogi védelemben részesül, továbbá az állam határain kívül hatályban lévő abortusztörvény alapján perbe fogott connecticuti polgárok kártérítésért, az ügyvédi díjak és egyéb költségek megfizetéséért indíthatnának pert. A javaslat védelmet nyújtana azoknak is, akiket a Connecticutban jogszerűnek számító abortuszgyakorlatnak megfelelő, de az állam határain kívüli ügyekben állítanak elő.

Korábban írtuk

A törvényjavaslat az orvosokon kívül más személyeknek is lehetőséget biztosít az abortuszok elvégzésére. A terhesség első 12 hetében ápolónők, szülésznők és orvosi asszisztensek is elvégezhetnék a terhességmegszakító beavatkozásokat.

A Connecticuti Családi Intézet (Family Institute of Connecticut) felhívta a szövetségi állami törvényhozás figyelmét arra, hogy „biztonságos kikötőt” teremtett az „olyan abortuszszolgáltatók számára, akik más államok abortusztörvényeit megsértik”.

(forrás)