Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Dimitrisz Toszidisz
Hirdetés

Pecasz hozzátette azt is, hogy a határnál gyülekező emberek török katonai könnygázt használnak a görög határőrök ellen.

A szóvivő hétfő este cáfolta Recep Tayyip Erdogan török elnök ama korábbi állítását is, miszerint görög katonák megöltek két migránst, és súlyosan megsebesítettek egy harmadikat. Pecasz a török államfő kijelentését szándékos és goromba félretájékoztatásnak, hamis hírnek nevezte.

Szerdára virradóra ismét összecsapások törtek ki a görög határrendészet és a határon összegyűlt több száz ember között. A görög hatóságok könnygázzal és villanógránátokkal akadályozták meg, hogy a migránsok Törökországból Görögországba jussanak. A hatóságok azt is elmondták, hogy szombat reggel és kedd délután között 27 832 embert akadályoztak meg abban, hogy illegálisan átlépje a görög-török határt. Kétszázhúsz embert őrizetbe vettek.

Erdogan szerdán leszögezte: a menekültek áradata egészen addig folytatódni fog, ameddig Szíriának nem lesz új – az ország politikai egységén és területi integritásán alapuló – alkotmánya, valamint új, szabadon választott kormánya.

„Ha meg akarják oldani ezt az ügyet, az európai országoknak támogatniuk kell a Törökország ajánlotta politikai és humanitárius megoldást Szíriában – jelentette ki a török államfő, hozzátéve: reméli, hogy az Európai Unió biztosítja Ankara számára a szükséges támogatást.

Törökország a múlt héten jelentette be, hogy többé nem állja útját az Európába igyekvőknek annak ellenére, hogy az Európai Unióval kötött 2016-os menekültügyi egyezményben ígéretet tett erre 6 milliárd euró (2010 milliárd forint) támogatásért cserébe. Törökországban jelenleg több mint 3,5 millió szíriai menekült él, és sokan menekültek oda Ázsia más részeiből, valamint Afrikából.

Ankara bejelentésére Görögország határai megerősítésével reagált. Az athéni kormány egyúttal jelezte: egy hónapig felfüggeszti a menedékkérelmek befogadását, és a következő időszakban érkező migránsokat gyorsított eljárásban kiutasítja Görögország területéről.