Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna
Söröző üres terasza a bajorországi Berchtesgadenben 2020. október 18-án
Hirdetés

Az utóbbi 24 órában minden eddiginél több, 11 287 lelet volt pozitív, ami bő háromezerrel meghaladja a 7830 új igazolt fertőzéssel öt napja, előző héten szombaton beállított csúcsot.

Angela Merkel kancellár szeptember végén arról beszélt, hogy számításai szerint karácsonyra 19 200-ra emelkedhet a napi új fertőződések száma, ha nem törik meg a megelőző időszakban kibontakozott trendeket.

„Ezt akkor valószínűtlennek tartottam, de a folyamatok mostani alakulása alapján már reális becslésnek tűnik” – nyilatkozott az új adatokról  Ute Teichert, a közegészségügyben dolgozó orvosok érdekképviseletének (BVÖGD) vezetője a Berliner Morgenpost című lapnak.

Az új esetekkel együtt a járvány kezdete óta 392 049 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót Németországban.

Korábban írtuk

A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt harminccal nőtt, 9905-re.

Ugyanakkor a tesztek száma is folyamatosan emelkedik. Az RKI kimutatása szerint az előző héten 1 195 661 SARS-Cov-2-tesztet végeztek el, míg a járvány első, tavaszi hulláma idején rendre 400 ezer körül volt a hetente elvégzett szűrővizsgálatok száma.

Viszont a pozitív leletek aránya is emelkedik, ami azt jelzi, hogy az esetszám növekedése nemcsak a tesztelés kiterjesztésének, hanem a vírus gyorsabb terjedésének is tulajdonítható. Az előző héten a 3,63 százalék volt a pozitív leletek aránya, míg a járvány eddigi legcsendesebb szakaszában, nyáron rendre 1 százalék alatt volt ez az arány.

A vírus úgynevezett reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga némileg csökkent, 1,23-ról 1,17-re mérséklődött. Ez azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 117 embernek adja át a kórokozót.

A helyzet „nagyon komoly”, de még mindig van esély a vírus ellenőrizhetetlen terjedésének megakadályozására. Ehhez nem is kell megváltoztatni a járvány elleni küzdelem stratégiáját, amely a fertőzési láncolatok kiterjedt tesztelésre alapuló megszakítására, a leginkább veszélyeztetett csoportok védelmére, és mindenekelőtt az egyéni felelősségvállalásra, az alapvető fertőzéshigiéniai szabályok – maszkviselés, társas távolságtartás, gyakori kézmosás és szellőztetés – betartására épül – mondta Lothar Wieler, az RKI elnöke berlini tájékoztatóján.

Ugyanakkor fejleszteni mindig lehet a védekezés módszerein. Így például igen hasznos, ha minél többen naplót vezetnek a fertőzésveszélyes – legalább negyed óráig tartó és másfél méteren belüli fizikai kapcsolattal járó – találkozásairól, mert így gyorsabban fel lehet tárni a fertőzési láncolatokat.

Az RKI vezetője rámutatott, hogy az aktuális adatok mindig a múltról szólnak, a 10-14 nappal korábbi állapotokat tükrözik, mert akár tíz nap is eltelhet a fertőzésveszély megállapításától vagy a tünetek észlelésétől addig, mire a pozitív lelet bekerül a statisztikába, és nagyjából két hétig tart, mire egy fertőzés kórházi kezelést igénylően súlyos esetté válik. Ezért azzal kell számolni, hogy a következő napokban még tovább emelkedik a fertőződések és a kórházi kezelést igénylő esetek száma.

A többi között arról is szólt, hogy a vírus egyelőre a nyáron megjelent mintázatnak megfelelően főleg a fiatalabbak körében terjed, de emelkedik a 60 évesnél idősebb fertőzöttek száma is, ami az egészségügyi ellátórendszer terheinek növekedését vetíti előre. A fertőzések leginkább jellemző helyszíne a család és a privát rendezvények. Munkahelyeken, a közösségi közlekedésben vagy üzletekben nemigen terjed a SARS-Cov-2, legalábbis azokat az eseteket tekintve, amelyekben fel lehetett térképezni a kórokozó terjedésének útját.

Németországban október közepén ugrott meg látványosan az új esetek száma. Október 12-én például 2467 új fertőződést regisztráltak, 13-án pedig már 4122, 14-én 5132, 16-án 6638 lelet volt pozitív. A fejleménnyel együtt ismét erősebben jellemző a pánikvásárlásnak is nevezett felhalmozás, az első hullám idején bevezetett országos zárlat egyik jellegzetessége.

Így a Destatis kimutatása szerint az október 12-től 17-ig tartó héten toalettpapírból 89,8 százalékkal, fertőtlenítőszerekből 72,5 százalékkal több fogyott a boltokban, mint a járvány előtti utolsó hónapokban, a 2019 augusztusa és 2020 januárja közötti időszakban. A szappanoknál ugyanez az arány 62,3 százalék, míg élesztőből 34,8 százalékkal, lisztből 28,4 százalékkal többet vásárolt a németországi lakosság, mint a járvány előtt.