Hirdetés

„Azt gondolom az általam követett katonai szakértőkkel egyetértésben, hogy az ukránok az utóbbi időben látható tűszúrásszerű támadásokkal, akár az orosz területen, Belgorod megyében, akár Bahmutnál, azt akarják elérni, hogy az oroszok a csapataikat széthúzzák, és főként délen, ebből a bizonyos zaporizzsjai régióból északra vigyék, akár az orosz határ védésére, akár ezeknek a helyi ukrán ellenlökéseknek a kivédésére” – jelentette ki a szakértő. 

Kiszelly Zoltán a belgorodi ukrán betöréssel kapcsolatban arra is rámutatott, hogy egy amerikai sajtóorgánum jelentései szerint a határmenti megyében az orosz hadsereg taktikai nukleáris fegyvereket állomásoztat. Ezt a területet pedig már tavaly novemberben is megtámadták, kifejezetten azzal a célzattal, hogy elfoglalják az 1150-es objektumot, amelyben az orosz hadsereg ezeket a fegyvereket tárolta.

„Nyilván az ukránok tesztelték, hogyan reagálnak az oroszok, amikor például egy ilyen objektum közelébe érnek ezek a magukat orosz szakadároknak nevező katonák. Ennek a logikája pedig az, hogy Zelenszkij atomfegyvert akar szerezni”

– jelentette ki az elemző, aki szerint egy ilyen fegyver megszerzésével, és átalakításával az ukránok képessé válnának arra, hogy atomfegyverekkel támadják meg Oroszországot.

Az atomfegyver birtoklásával, és az azzal való fenyegetőzéssel Kiszelly Zoltán szerint az ukránok egy patthelyzetet hoznának létre, olyat, amit a hadszíntéren nem tudtak elérni köszönhetően annak, hogy nincsenek sem mennyiségi, sem pedig minőségi fölényben.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak, a teljes műsort pedig a fenti videóban nézhetik meg.

Korábban írtuk