Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Peter Dutton belügyminiszter a Sky News Australia televíziónak vasárnap elmondta, hogy a világjárvány után az ausztráliai határőrség lesz a felelős a repülőtéri biobiztonsági intézkedésekért.

A következő években fennmarad a további biobiztonsági ellenőrzés a repülőtereinken – mondta a miniszter.

„Nem tudjuk, mi történik a következő influenzaszezonban, nem tudjuk, mikor jön egy újabb világjárvány, 12 hónap vagy 12 év múlva” – mondta.

„Bizonyosaknak kell lennünk afelől, hogy felhasználjuk a rendelkezésünkre álló technikát, és fel tudjuk becsülni a veszélyt, amellyel az emberek határátlépése jár” – tette hozzá Peter Dutton.

Úgy vélte, a járvány megfékezésében elért viszonylagos siker annak köszönhető, hogy Ausztrália márciusban leállította a nemzetközi utazásokat.

Ausztrália vasárnap bevezette a vitatott koronavírus-követő alkalmazást, és ígéretet tett a személyiségi jogok tiszteletben tartására.

„Nyerésre állunk, de még nem győztünk” – jelentette ki vasárnap Greg Hunt egészségügy-miniszter, amikor a televíziós sajtótájékoztatóján bejelentette az új alkalmazás elindítását.

A szingapúri TraceTogether szoftveren alapuló applikáció Bluetooth jelekkel jelzi, ha az emberek közel kerülnek egymáshoz. A polgári jogokat védő társaságok bírálták az alkalmazást, amely szerintük a magánszféra megsértése.

Az ausztrál kormány, amely azt szeretné, hogy a hatékonyság érdekében a lakosság legalább 40 százaléka letöltse az alkalmazást, közölte, hogy ez az önkéntes alkalmazás, amely nem helykövető, biztonságos.

Az applikáció által tárolt érintkezési adatokból egészségügyi vezetők nyomon követhetik a pontenciálisan fertőzésnek kitett embereket.

Néhány ország, közöttük Dél-Korea és Izrael fejlett technológiákat alkalmazó módszereket dolgoz ki, hogy telefonhálózat segítségével tudják követni az érintett embereket, sok ország viszont elfogadhatatlannak tartja az ilyen „betolakodó” megoldásokat.

Ausztráliában és Új-Zélandon – ahol ellentétes ideológiát képviselnek a kormányfők – megnőtt a bizalom a kormányban. Két hét alatt mindkét országban 1 százalék alatt maradt a fertőzöttek számának növekedési aránya, sokkal alacsonyabb, mint más országokban. Az egészségügy-minisztérium adatai szerint Ausztráliában 6703 igazolt Covid-19 fertőzött volt vasárnap, és a SARS-CoV-2 vírus okozta betegségbe 81-en haltak bele. Az igazolt fertőzöttek száma 16-tal, azaz 0,24 százalékkal nőtt a szombati 6687-ről.

Új-Zélandon 4 új igazolt fertőzöttel vasárnapra 1121-re nőtt a SARS-CoV-2 vírussal diagnosztizáltak száma, 11 ember halt meg az egészségügyi minisztérium adatai szerint.