Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

„Az életünk folyamatosan meg fog változni, ahogy megküzdünk a globális koronavírus-helyzettel. Ilyen legfeljebb százévente történik” – emelte ki Scott Morrison ausztrál kormányfő canberrai sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy az egész világra kiterjesztett utazási korlátozás határozatlan időre szól. A Qantas és a Virgin Australia ausztrál légitársaság már 90, illetve 100 százalékkal csökkentette nemzetközi járatainak számát.

„Ha lassítjuk a vírus terjedését, azzal életeket mentünk” – indokolta a döntést a miniszterelnök.

A kormány a vírus terjedésének megakadályozása érdekében a 100 fősnél nagyobb beltéri rendezvényeket is betiltotta. Az 500 fősnél nagyobb kinti eseményeket már korábban korlátozták. Az iskolák viszont egyelőre nyitva maradnak, mert a kabinet szerint az oktatási intézmények bezárása súlyos következményekkel járna. Példaként említette, hogy ha a gyerekek otthon maradnának, akkor az egészségügyben dolgozók mintegy 30 százaléka is kénytelen lenne kiesni a munkából, hogy otthon tudjon velük tartózkodni.

A miniszterelnök leszögezte, hogy Ausztrália továbbra is „üzemelni” fog, de az élet nem olyan lesz, mint amilyennek az emberek megszokták.

Ausztráliában eddig 450 személyt diagnosztizáltak a tavaly év végén Kínából indult új koronavírus okozta fertőzéssel, és 5-en haltak bele a Covid-19 névre keresztelt betegségbe.